Dtum
Login with Facebookk
1943 | November

Sóváry legyőzte Kovács Gyulát, de a bajnokságot Cuci nyerte!

A birkózó bajnokság második fordulójának nagy eseménye, hogy középsúlyban a favorit Kovács-Sóvári szabadfogású mérkőzésből a „nevető harmadik”. Cuci (WMTK) került ki bajnoki győztesként. Amikor Kovács Gyula (MÁV Előre) kiállt a döntő mérkőzésre Sóvári ellen, előbbinek 2, utóbbinak 3 hibapontja volt.

Kovácsunk tehát elég lett volna a pontozásos győzelem, Sóvárinak viszont tussal kellett volna győznie, hogy bajnok lehessen. Miután Sóvári csak pontozással nyert, viszont az előmérkőzésen vereséget szenvedett Cucitól, - mind a kettőjüknek 4 hibapontja lévén - Cucit hintették ki bajnoknak. Az újdonsült bajnok így nyilatkozik:
- Kettős az örömöm, mert nemcsak ez az első bajnokságom, hanem Sóvári ellen is most győztem első ízben.

A nehézsúlyú bajnokságot Rihetzky nyerte, aki a döntőben Ferenc (WMTK) ellen győzedelmeskedett. Ő ezt mondja:
- Örülök kettős bajnokságomnak. Amit elértem, elsősorban Petrényi József úrnak, a Lóhúsüzem igazgatójának köszönhetem, aki a mai nehéz körülmények közt is, lehetővé tette részemre, hogy rendszeresen készülhessek a versenyekre.

A könnyűsúlyban két Tóth, az UTE és a WMTK versenyzője harcolt a győzelemért, végül is az UTE-ista tussal nyert. Ezt mondja:
- Két Európa bajnokságom mellett ennek a győzelmemnek örülök a legjobban, mert most megkaptam az örökös bajnoki címet.

A légsúlyban Bence UTE győzött, aki kijelentette, hogy bár elég fiatal, mégis öreg versenyzőnek tartja magát és azt emlegeti, hogy az utánpótlás már a nyakára nőtt.

A görög-római birkózásban, a pehelysúlyban a Kecskeméti Hullai a döntő küzdelemben legyőzte Kálit. A váltósúlyban Gaál (Cegléd) győzött Mucsi (WMTK) ellen. A bajnok különösen annak örül, hogy hat kilogrammnál nehezebb ellenfeleit legyőzte és Ceglédnek újabb bajnokságot szerzett.

A kisnehézsúlyban Bóbis, aki ezúttal indult utoljára a MAC színeiben – a jövőben, mint B. Vasutas versenyez – az 5-ik percben tussal győzött a debreceni Gedeon ellen. 16 éve birkózik és ez volt a 16-ik bajnoksága.

Győzelme után így nyilatkozott:
- Minél idősebb az ember, annál felemelőbb a győzelem érzete. Jó tudni, hogy még elég erős vagyok, és ki tudom harcolni a győzelmet és a bajnoki babért. Ügy érzem, hogy már a múlt vasárnap is kiérdemeltem volna a gyorsasági díjat, annál jobban örülök, hogy most sikerült is megszereznem. Hivatali okokból lépek át a B. Vasutasba és boldog vagyok, hogy a MAC-tól, ettől az úri egyesülettől két bajnoksággal búcsúzom.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Bóbis legyőzi Gedeont.jpg Birkózó bajnokok - Fecske, Bóbis, Riheczky, Zsámboky.jpg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98