Dtum
Login with Facebookk
1943 | Október

A WMTK vezet a birkózó CsB-n

A birkózó csapatbajnokság vasárnapi fordulóján a legnagyobb érdeklődés a tavalyi és az azelőtti bajnokok – WMTK és Budapesti Vasutasok – találkozása felé fordult. A csepeliek 5:2 arányban győztek és ezzel megszerezték az elsőséget; 2-ik a MÁV Előre, 3-ik a B. Vasutas. 4-ik a Postás, 5-ik a Testvériség. 6-ik a Ganz.

A nagy mérkőzésből csak kettő volt pontozásos a többit tussal szerezték a győztesek. A WMTK győztesei: Csende, Varga, Káli László, Mucsi, Ferenczy, a B. Vasutasok pontjait Pintér és Kassai verekedtek ki.

A Ganz - Postás összecsapás nagy meglepetéssel a Postások 6:1-es sikerét hozta Villányi, Földváry, Ligetfalvy. Szentes, Pál és Rajnay győzelmével. A Ganz TE egyetlen győzelmével az ifjúsági bajnok Nemes nevéhez fűződik.

A Máv Előre 5:2-re verte a Testvériséget. Ilyen arányú győzelmet nem vártak a birkózó körökben és az csak úgy született meg, hogy a nagy fölénnyel dolgozó Kósa (Testv.) Plébános ellen véletlenül hídba esett és betussolt. Győztesek: Szilágyi, Hegedűs, Kovács Gyula, Balatoni, Plébános (MÁV Előre), illetve Móri és Balázs (Testvériség).

A közönség majdnem megtöltötte a Sportcsarnok edzőtermét, nagy bosszúságára azonban nem sokat látott, mert itt a birkózás részére nem készítettek dobogót. Ezt a hiányosságot jó volna mielőbb pótolni.

A CsB mérkőzéseit vasárnap ebben a párosításban folytatják: Ganz TE-WMTK, Postás-Testvériség, MÁV Előre-B. Vasutas. Ugyanekkor tartják a levente válogató versenyt a november 13-14-i országos levente bajnokságot.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A WMTK birkózó csapata - Tóth, Mangó, Mucsi, Urbán szakosztály vezető, Simon, Ferenczy, Csende, Varga, Káli.jpg A B. Vasutas birkózó csapata - Szél Sándor, Erdélyi, lovag Büttner József szakosztály vezető, Palotás, Kassai, Horváth, Pintér, Szél II..jpg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A Ságody Ervin emlékverseny jéghokki körmérkőzése A Ságody Ervin emlékverseny jéghokki körmérkőzése
BKE – MAC 5:1 (2:0) Az egyik legszebb mérkőzés. A BKE egymás...
Egy rokkant hős esküvője Egy rokkant hős esküvője
Az Országos Hadigondozó Hivatal Révész-utcai kórházában lélekemelően...
Egy polgár gondolkodik Egy polgár gondolkodik
Ember, aki hallottad Briand szózatát Genfből hangzani, te most már...
Ausztria – Magyarország 3:2 (1:1) Ausztria – Magyarország 3:2 (1:1)
A verőfényes föltűnő meleg októberi vasárnapon valóságos divatrevü...
A városliget télen A városliget télen
Sok fővárosi ember fájó szivvel búcsúzik őszszel a kedves...
Kína sulyos gazdasági helyzete Kína sulyos gazdasági helyzete
Londoni City-körökben rendkívüli érdeklődéssel fogadják azokat a...
Kislakásos telepek a nyomortanya helyén Kislakásos telepek a nyomortanya helyén
A főváros életének eseménye, hogy eltűnik Budapest egyik...
Az álláshalmozásról szóló törvényjavaslatot a husvéti szünet után tárgyalja az országgyülés Az álláshalmozásról szóló törvényjavaslatot a husvéti szünet után...
A MEFHOSz elnökségéből alakult tizenegyes bizottság törvénytervezetet...
Ski ugróverseny Svédországban Ski ugróverseny Svédországban
A svéd ski szövetség mult szombaton rendezte az évad első ski...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98