Dtum
Login with Facebookk
1943 | Október

Viktor Emánuel és Badoglio teljesen az angolszászok mellé álltak

London, október 3.
(NST) Viktor Emanuel és Badoglio tábornagy vasárnapi nyilatkozatukban teljesen a szövetségesek pártjára állottak.

 

Viktor Emanuel nyilatkozatában, amelyet a barii rádió közvetitett, kijelentette, hogy kormányával, fiával és néhány más herceggel csak azért hagyta el Rómát és ment Dél-Olaszországba, hogy a várost megkimélje a további háborus károktól. Eddigi szövetségeseit "fajunk és civilizációnk ellenségeinek" minősitette, akiket el kell űzni a haza szabad földjéről. Ugyanakkor kijelentette, hogy csalódott azoknak az olaszoknak magatartásávan, akik hívek maradtak, a fasiszta köztársasági kormányhoz.


A barii rádió Badoglio első sajtónyilatkozatát is közölte, amely szerint örömét fejezte ki afölött, hogy Olaszország most már "hagyományos barátai oldalán" halad. Hangoztatta, hogy már a mult világháboruban is együtt harcoltak és meg van győződve, hogy ez az együttműködés ezuttal is hasonló eredményekkel jár.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Viktor Emanuel Badoglio
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98