Dtum
Login with Facebookk
1944 | Április

A fiatal Kovács (BSzKRt) győzött az évadnyitó népligeti kerékpárversenyen

Gyönyörű napsütéses időben, a tavaszi köntösbe öltözött Népliget fái között rendelte meg a Magyar Kerékpáros Szövetség évadnyitó országúti versenyét.

Az I., II. és III. osztályú verseny távja egyformán 50-50 kilométer volt. A célnál és a „kiskör” kanyarjaiban elhelyezett nézők szép küzdelmeknek lehettek a tanúi, jóllehet a versenyzők még idény eleji formában vannak.

A legtöbb induló – harminckettő – a III. osztályú versenyben volt. Ezt a versenyt a BSzKRt levente-versenyzője, Gál Ferenc nyerte 1’24:09 idővel Giszel József Postás előtt, míg a harmadik helyét Borbély Antal WMTK foglalta el.

A másodosztályúak versenye meglepetéssel végződött. Huszonöt induló közül Eötvös KKK került ki győztesen a versenyből, míg Faludi Miklós KSzKK, a favorit Kucsera FTC és Kovács WMTK mögött csak a negyedik helyet tudta a maga részére biztosítani. Faludi a verseny végén megindokolta vereségét:
- Rossz taktikámnak köszönhetem vereségemet. Túl későn akartam a bolyból kikerülni, de akkor már nem sikerült. Az országúti verseny úgy látszik nem nekem való, pályán jobban megy a versenyzés.

Ötvös ideje egyébként 1 ó. 23:56 volt és ugyanannyit, mértek az első négy befutónak is. A verseny közöttük félkerék hosszakkal dőlt csak el.

Az első osztályú főversenyt előzte meg a legnagyobb érdeklődés. A 32 benevezett közül 30-an állottak a rajthoz. A verseny esélyesei Éles, Morvai és Kiss voltak, azonban itt is meglepetés történt.

Az első körök után huszonöt főre leapadt mezőnyt felváltva Kiss, Tóbiás és Pelvássy vezette. A legnagyobb közönségsikere a kitűnő országúti menő Élesnek volt, de ezúttal is elhagyta szerencséje, éppen úgy, mint az elmúlt években nem egy alkalommal. Kormánytörés miatt gépet kellett cserélnie és a megszökött mezőny utolérése miatt sokat kiadott erejéből, így azután a végfutamra már nem volt elég ereje. A legjobb kör-időt az „öreg”Pelvássy érte el. 2:55 perccel.

A versenyt végül is nagy meglepetésre Kovács nyerte. Mögötte a sorrend a következő volt: Morvai, Karaki, Pelvássy. A fiatal Kovácsot szép sikeréért a közönség közre fogva, nagy ünneplésben részesítette.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kovács (BSzKRt) a főverseny győztese.jpg A verseny előtt....jpg 1 kör.jpg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98