Dtum
Login with Facebookk
1944 | Április

A legszerényebb fegyver

75 éves a szögesdrót

1868 tavaszán egy Michael Kelly nevű kovácsmester szögekkel ellátott kerítésdrótra kapott szabadalmat. Az egyszerű új találmány két egymásra csavart drótszálból állott, amelyek közül az egyikre bizonyos távolságokban romboid-alakú bádoglapocskákat erősítettek. Kelly még ugyanazon év november 17-én újabb szögesdrótra nyert szabadalmat; ez a drót az előbbitől mindössze abban különbözött, hogy a bádoglemezkéket hegyesre csípett drótszögek helyettesítették. Kelly nem is sejtette, hogy az eredetileg állatok bekerítésére szolgáló találmánya fontos hadieszközként fog még szerepelni.

A szögesdrótot a hadviselésben először a búrok alkalmazták az angolokkal szemben, és pedig abból a célból, hogy védtelen asszonyaikat és gyermekeiket az ellenség nehezebben tudja megközelíteni. Érdekes, hogy szintén a búrháború volt az, ahol a gépfegyvernek döntő szerep jutott. Bár már előzőleg Omdurmannál, Egyiptomban, Lord Kitchener is kipróbálta olyan módon, hogy a Mahdi haláltmegvető bátorsággal előretörő csekélyszámú híveit gépfegyverével egy szálig lekaszáltatta. Ismeretes továbbá, hogy az első világháborúban megjelent páncélosokat (tankokat) abból a célból készítették, hogy azokat egyrészt a gépfegyver elhárító-tüze, másrészt éppen a drótakadályok ellen használják. Az angolok a páncélosokat első alakjukban „gépfegyverrombolóknak” nevezték, a franciák pedig eleinte kizárólag a drótakadályok áttörésére szolgáló fegyverként tekintették.

Hogy a szögesdrót, akadályként való első alkalmazása óta, a hadvezetésben milyen jelentőséget nyert, arra vonatkozólag elegendő azokat a számokat felidéznünk, amelyek az első világháborúban egyedül a német fronton való alkalmazását mennyiségileg kifejezik. Míg 1915 júliusában hetenként 2000 tonna, augusztusában hetenként 3000 tonna, addig 1916 júliusában már 7000 tonna szögesdrótot szállítottak a frontra; a világháború teljes tartama alatt pedig csak a németek által a frontokra szállított szögesdrótmennyiség kereken 600,000 tonnát tett. Ennek az óriási mennyiségű szögesdrótnak ára körülbelül 330 millió márka volt. A mostani háború egyes jelenségeiből szintén következtethetünk arra, hogy a szögesdrót a katonai akadályok építésében még mindig igen nagy szerepet játszik.

Nem érdektelen egyébként ebben az összefüggésben megemlítenünk, hogy maga a drót szintén a háborús szükségletek következtében született meg. Mint dr. von Degrozia kimutatta, a római legionáriusok pikkelypáncélát a mai időszámítás szerinti második században mindinkább az ú. n. gyűrűspáncél váltotta fel, amelyet a rómaiak - a kovácsmesterség terén őket messze fölülmúló - gallok útján ismertek meg. A 6. században már csaknem mindenütt a gyűrűspáncélt használták; természetesen, mivel igen sokba került, csak a nemes és a nagyon gazdag emberek. Nagy Károly megtiltotta, hogy birodalmából ilyen páncélokat kiszállítsanak. Az ilyen „vértezet” után ugyanis mindenfelé nagy volt a kereslet. Metallográfiai kutatások kimutatták, hogy a Karolingok idejéből való páncélok gyűrűcskéit már húzott drótból készítették, míg annakelőtte kovácsolt fémszálak alkalmazására szorítkoztak.

A páncélfonat jósága a meglehetősen vékony drótszálak egyenletességétől függött, vagyis attól, hogyan sikerült a húzóvas segítségével történt előállítása. Az első ilyen húzóvas az ókor végéről maradt ránk; az előállítás módját pedig a vesztfáliai Helmarshausen-kolostorban élt Theopbilus nevű szerzetesnek az 1100-as évekből származó leírása hagyta az utókorra. A húzóvasak acéllapok voltak, amelyekbe a drót vastagságának megfelelő kúpalakú lyukakat fúrták. Az előzőleg hengeralakúra kovácsolt vasdarabnak egyik végét kihegyezték, ezt a végét a lyukon keresztüldugták, majd harapófogóval megfogták és a vasrudat a lyukon továbbhúzták. Az egész eljárást mindig kisebb nyílású húzóvason folytatták mindaddig, amíg a kívánt vastagságot elérték.

Leonardo da Vinci 1500 körül a drót húzására szolgáló gépek tervezeteinek egész sorozatát készítette el, a legkülönbözőbb alakú drótok előállítása céljából, azonban ezeket a gépeket sohasem használták. Az említett drótkészítési eljárást később annyiban tökéletesítették, hogy a húzást vízierővel végezték. Az önműködően nyíló harapófogó a húzólyuk mögött a vasat megfogta és azután az emelőszerkezet elve alapján működő berendezés segítségével tovább húzta.

A dróthúzásra nem minden fajta vas alkalmas. A legelőször erre a célra használt, különösen tiszta vasat „osemund” névvel illették. Ez a vas Svédországból származott, amelyet később a westfáliai Mark-grófágból - a németországi vasiparnak ma is központja - szármázó vasfajta szorított ki. Ennek a helyébe viszont a 18. század végétől kezdve újabb vasfajták kerültek. Egyébként már ebben az időben áttértek arra az előállítási módra, hogy vizikerék forgatótengelye segítségével egyszerre több huzalt készítettek; éspedig úgy, hogy ez első húzóvason keresztüljutott drót közvetlenül a következőn ment keresztül és így tovább, míg végül a kívánt vastagságot elérték, 1748-ban a svéd Rinman azt a tervet vetette fel, hogy drótot hengerelés, illetve nyujtás útján készítsenek.

Ez az eljárás a 19. század folyamán azután a drótkészítés korábbi módozatait teljesen kiszorította és az a számtalan tanulmány, amely drót alkalmazását tette szükségessé - mindenekelőtt a drótkötél és a távíró - körülbelül 1860-tól kezdve a drótnyujtásnak szédületes iramban fejlődő technikai fejlődését idézte elő. Ma a drótkészítés húzási, illetve nyújtási sebessége percenként 700 méter.

S. T.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98