Dtum
Login with Facebookk
1944 | Január

A Rádió gyermekszínészeinek kalandos vendégszereplése Nagyváradon

A Rádió egyik legnépszerűbb, állandóan visszatérő műsorszáma a Gyermekdélután, amit minden kedden közvetítenek Harsányi Gizi rendezésében. A gyermekdélutánoknak egész kis színészgárdája alakult ki uri családok gyermekeiből, akiknek nevét ma már nemcsak a főváros, de a vidék gyermekei is jól ismerik. Ilyen körülmények között nem látszott rossz üzletnek az a terv, hogy a Rádió népszerű kis művészeit vidéken is felléptessék.

Harsányi Gizi, a gyermekelőadások rendezője és lelke, ajánlatot kapott Bárd Kálmán impresszáriótól, hogy két előadás keretében lépjen fel a gyermekszínészekkel Nagyváradon. A művésznő elfogadta az ajánlatot, megbeszélte az utazást a gondjaira bízott gyermekek szüleivel és elindult a gyermekekkel a „peczeparti Párisba”.

A művésznőt és a kis színészeket szállodában helyezték el Nagyváradon, megmutatták nekik a város nevezetességeit és már ott tartózkodásuk első napján sor került az állítólag alaposan előkészített előadásra.

Az előadóterem nehezen akart megtelni, már jóval elmult a kezdés ideje, végül is nagyon gyenge ház mellett, üresen tátongó széksorok előtt tartották meg az egyébként nívós előadást. Így történt a második alkalommal is, amikor kiderült, hogy a bevétel még a legszükségesebb kiadásokat sem fedezi.

Harsányi Gizit és a gyermekszínészeket mindez legfeljebb annyira érdekelte, hogy Nagyvárad gyermekközönsége nem méltányolta kellőképpen művészetüket, de nem így az impresszáriót, aki a fizetés elől igyekezett meglépni és magára hagyta a társulatot. A számlákat Harsányi Gizinek nyujtották be, aki természetesen nem volt hajlandó azokat kifizetni. Végül a nagyváradi rendőrséghez fordult, és segítséget kért.

A rendőrség hamarosan előkerítette Bárd Károlyt és őrizetbe vette, amíg tisztázódik a helyzet. A vendégszereplő gyermektársulat kellemetlen emlékekkel visszautazott Budapestre. Bárd Károly azonban Nagyváradon maradt a rendőrség őrizetében, annál inkább mert személyazonosságát sem tudta tisztázni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98