Dtum
Login with Facebookk
1944 | Május

Hatalmas fölényben volt, mégis csak nehezen győzött a NAC Kispesten

A papírforma és a kabala nem vált be. Hiába győzött eddig minden esztendőben a Kispest, a NAC ellen a „Sárkánybarlangban”, ez idén nem sikerült két vállra fektetni a bajnokcsapatot. A mérkőzés végig hatalmas nagyváradi fölény közepette zajlott le, mégis azt mondhatjuk, hogy szerencsésen vitte haza mind a két bajnoki pontot a NAC.

Az első percekben a hazai csapat lép fel támadólag, sőt vezetésre is szert tesz Nemes réven. Azonban hamarosan kidomborodik a nagyváradiak fölénye. Még az első félidőben sikerül is megszerezni a kiegyenlítést, Sárvári révén.

A második félidőben nyomasztóvá válik a NAC fölénye a mindjárt az elején Tóth Matyi szabadrúgásból és Bodola 40 méterről lőtt góljával kétgólos vezetést szerez a NAC. A két gyors gól után állandósul a nagyváradiak fölénye. A szerencse és Bozsik kapus szíve menti csak meg, a csatát már-már feladó Kispest csapatának a hálóját az újabb góltól.

Az utolsó 10 percben váratlanul feltámad a Kispest. Nemes újabb gólt rúg. Viharos kispesti támadások követik egymást. A NAC védelme megzavarodik, újabb gólt is elérhetne a hazai csapat, de a szerencse a NAC mellé pártol.

A NAC és a Kispest csapat között az egész mérkőzés folyamán láthatóan kidomborodott a klasszis különbség. A NAC klasszisát azonban a kispestiek nagy lelkesedésükkel sokszor sikeresen egyensúlyozták.

A remekül romboló NAC védelem előtt egy gurigázó fedezetsor állt, amelyik állandóan frontban tartotta a csatársort. A nagyváradi csatársorról újabbat nem igen lehet mondani. Mindenesetre meg kell jegyeznünk, hogy a Sárvári, Bodola, Tóth III. mellett remekül illeszkedett be az ötös fogatba a Lóránt-Barna jobbszárny.

A kispestiek, bár sokszor alárendelt szerepet játszottak, minden dicséretet megérdemelnek. Nagy lelkesedéssel játszottak, főleg a fiatal Puskás „Öcsi” rakkolt nagyon sokat. A védelem erősen megérezte a nagy „Olaj” hiányát, de így is rámenősen játszott és megakadályozott egy nagyobb aranyú NAC győzelmet. A csatárok sok gólhelyzetet elügyetlenkedtek.

Nyilatkozatok:
Rónai Ferenc, a NAC edzője:
- Ha a csatársoroknak egy kicsit szerencséjük van a góllövésben, többet is lőhettek volna. A Kispest az utolsó percekben nagyon veszélyes volt.

Titkos Pál, a Kispest edzője:
- Az eredmény szerint nem vallottunk szégyent a bajnokcsapat ellen, bár a mérkőzés közben sokszor erősen éreztük a nyomasztó NAC-fölényt. Nekem jobban is mehetett volna. (Titkos ugyanis balszélsőt játszott. A szerk.)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A két csapat a játékvezetőkkel.jpg Bodola 30 méteres lövése a Kispest hálójában.jpg Bozsik szedi le a labdát Sárvári fejéről.jpg Egressi, Ónodynak támaszkodva is csak a levegőt találja el.jpg Puskás lövése Mészáros lábán akad el.jpg Tóth Matyi és Gazdag küzdelme a labdáért.jpg Vécsey Dolfi szerzi meg a labdát Béres elől.jpg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98