Dtum
Login with Facebookk
1944 | November

A tudomány hírei - Ötezer méterre felemelkedett tengerfenék

Földünk kérge még a földrengésektől mentes vidékeken is csak látszólag van nyugalomban, mert legtöbb helyen rendkívül lassan ugyan, de állandóan mozgásban van. Ezek a mozgások években kifejezi szinte megmérhetetlenek, évszázadokban vagy évezredekben számolva is éppen csak megállapíthatók. A geológiai, földtörténeti idők évmilliói során ezek az apró elmozdulások azonban hatalmasra megnövekedhetnek.

A geológusok sokszor kimutatták, hogy egyik vagy másik terület a mostaninál sokkal alacsonyabban feküdt és csak a geológiai idők folyamán emelkedett fel. A Himalája hegygerincei között olyanok is vannak, amelyeken többezer méter magasságban tengeri állatok megkövesedett maradványai találhatók. Ezek a részek valamikor a tenger szintjében terültek el és csak a rendkívüli erejű és igen lassú hegyképző erők emelték fel őket mostani magasságukba.

A Küen-Lün hegységben 5500 méter magasságban találtak kétségtelenül tengeri eredetű kőzeteket, Európában, az Alpokban pedig kétezer méteren felüli magasságban. A sokat emlegetett Brenner-hágó közelében 2232 méteres magasságban kiaknázásra is érdemes kisebb szénrétegek vannak. Mivel a szén mai tudásunk szerint csak lapályos, mocsaras vidékeken képződhetett, fel kell tételezni, hogy ezek a széntelepek évmilliókkal ezelőtt szintén a tengerszint közélében voltak és azóta emelekdtek fel ebbe a tekintélyes magasságba.

Az Alpok különben az úgynevezett „fiatal” hegységek közé tartoznak. Ezt a fiatalságot földtani értelemben kell vennünk, ami más szóval azt jelenti, hogy az Alpok ma is fejlődőben, kiemelkedőben vannak.

Hogyan mérik az olvadó fémek hőmérsékletét?

A mindennapi életben legtöbbször csak a levegő, a víz vagy az emberi test hőmérsékletének mérésére van szükség. Erre a célra legjobban a közönséges higanyszálas vagy festett alkoholszálas hőmérők felelnek meg. Igen magas, többszáz, vagy ezer foknál is nagyobb hőmérsékletet ilyen egyszerű eszközökkel nem lehet mérni, mert az óriási hőmérséklet hatására az egész hőmérő megolvadna.

Pedig az ilyen hőmérsékletmérések különösen a fémiparban nagy jelentőségűek, mert bizonyos fémek vagy fémötvözetek csak meghatározott hőfokra hevítve érik el a szükséges keménységet vagy éppen lágyságot. Az eddigi, aránylag komplikált eljárások helyett újabban egy rendkívül egyszerű és olcsó módszer kezd a magas hőmérsékletek mérésében elterjedni.

A módszer lényege az, hogy megfelelő anyagokból különböző hőmérsékleten olvadó kis golyócskákat készítenek. Ezek a golyócskák 75 és 625 Celsius sok között minden 44 fokra készülnek, vagyis minden 44 fok ugrásnak megfelelően elolvad az illető golyócska, ha a megfelelő hőmérsékletű fémre, vagy más melegített tárgyra teszik.

Ha tehát a feldolgozás alatt lévő fémet valamely meghatározott hőmérsékletre akarják felhevíteni, ráteszik az ennek a hőmérsékletnek megfelelő golyócskát és mindaddig hevítik, amíg csak a golyó el nem olvad. A golyócskák a fémekre teljesen hatástalanok, nem szennyeznek, nem hagynak mélyedést.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Rövid hírek Rövid hírek
A mainzi francia haditörvényszék a napokban halálraítélt szabotálás...
Magyar tervgazdaság! Magyar tervgazdaság!
Közel százezer ember látogatta meg az őszi mezőgazdasági kiállítást s...
A Vígszínház bemutatója A Vígszínház bemutatója
Az "Aphrodite" szerzőjét nálunk a ponyvaszerű kiadások és elnagyolt...
Hitler vagy Ottó Hitler vagy Ottó
Ausztriában került ez a két név egymás mellé. Ausztriában, ahol...
A verőcei és szlatinai uradalmak eladása A verőcei és szlatinai uradalmak eladása
A Schaumburg-Lippe herceg tulajdonát tevő verőcei és szlatinai...
Az uj kinai császár Az uj kinai császár
Gyönge, törékeny négy éves gyermek került a mennyei birodalom...
Autóval a magyar maratoni futók nyomában Autóval a magyar maratoni futók nyomában
Tűző nap, az égen lomha bárányfelhők, a rekkenő délutáni hőséget alig...
Béke-alkudozások Dél-Afrikában Béke-alkudozások Dél-Afrikában
Egész Angliában nagy örömet okoz, hogy a boer kormány tagjai...
Santelli vívóakadémiája Santelli vívóakadémiája
A Vigadó nagytermét teljesen megtöltő, előkelő sportpublikum előtt...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98