Dtum
Login with Facebookk
1944 | Október

Rövidek

Fegyveres puccs Nicaraguában
Amsterdam, október 1.
(Német Távirati Iroda) Mint a brit hírszolgálat Costaricából jelenti, nicaraguai politikai menekültek, akik Costaricában élnek, behatoltak Nicaraguába, hogy megbuktassák Somoza elnök kormányát. Harcokra került sor, mert costaricai csapatok megpróbálták elzárni útjukat. A forradalmárok azonban jobban fel volta fegyverkezve és sikerült megszállniuk a határ közelében fekvő Codralt. Parancsnokuk Nogueira Gomes, ismert guerilla-vezér. Costarica kormánya elrendelte a fővárosban a vezető forradalmárok letartóztatását. (MTI)

Trácia bolgár és szovjet megszállás alá kerül

Belgrád, október 1.
(Német Távirati Iroda.) Az egyik isztambuli reggeli lap – az ankarai rádió szerint – Szófiából azt a hírt közli, hogy ott az a rendkívüli határozat vált ismeretessé, hogy nyugati és keleti Tráciát Bulgária és a Szovjetunió közösen szállja meg. Ezt az elhatározást Tolbuchin tábornagy megerősítette. (MTI.)

Nagy harcok készülnek a hollandiai folyosónál

Berlin, október 1.
Az angolszász csapatok által a belga-holland határ mentén alkotott folyosó körül csupán helyi harci tevékenység uralkodik, mert mindkét fél igyekszik állásait megjavítani, új nagy harcokra várva. Egy berlini katonai hírmagyarázó szerint az ellenség nyilván erős kötelékeket vet majd harcba a hollandiai hídfőállás kibővítésére. (NST)

Elhárító harcok Belfortnál

Berlin, október 1.
A NTI jelentése szerint a Vogézek előterében és a Belforttól északnyugatra levő térség között változatlan hevességgel tart az elhárító csata.

Szövetséget kötöttek az arab országok

Amszterdam, október 8.
A független arab országok államszövetségbe tömörülnek, amelynek az „arab államok tanácsa” néven legmagasabb tanácsa is lesz. A szövetség főfeladata az arab országokt barátságát állandósítani és bárhonnan jövő idegen támadástól szemben megvédeni.

A palesztinai kérdéssel kapcsolatban a pánarab értekezlet kijelenti, hogy Palesztina az arab országok lényeges alkatrésze. A zárónyilatkozatot Transzjordánia, Irak, Libanon és Egyiptom képviselői írták alá. (MTI)

 

Rommel meghalt

Rommel vezértábornagy, a második világháború legendás hadvezére, súlyos felsérülése következtében, amely mint a nyugati hadseregcsoport főparancsnokaként gépkocsiszerencsétlenség alkalmával érte, október 14-én a kórházban meghalt. A Führer állami temetést rendelt el számára.

 

Lemondott a román kormány négy minisztere
Bern, október 15.
Az United Press jelenti Bukarestből: A román áruló kormány legutóbbi ülésén nézeteltérés támadt, aminek azután egész sor lemondása tett az eredménye. A demokratikus blokk részéről megtámadnák a kormányt a volt miniszter megbüntetésének kérdésével kapcsolatban. A király még nem fogadta el az új lemondásokat.

Rendszerint jólértesült körök azt hiszik, hogy a blokkba tömörült pártok 24 órán belül döntenek arról, hogy a lemondottak helyébe új miniszterek kerüljenek-e vagy hogy a kormányt teljesen átalakítsák. Bratianu és Maniu megvitatta azt a kérdést, hogy Stirbey herceg kerüljön a miniszterelnöki székbe. (MTI)

A félhónap katonai és politikai eseményeiből távirati stílusban
1. hét
Felszabadítottuk Kiszombort, Nagyváradtól délnyugatra a határon túlra szorítottuk vissza a román lovasságot, visszavetettük a román csapatokat Kolozsvár és Nagyvárad között, a Székelyföldön tart a harc a szovjet kötelékekkel. – Bandaharcok Varsóban és Varsótól nyugatra.

2. hét
Minden menekültet név szerint nyilvántartó központot szerveznek a Vigadóban, valamennyi menekülőnek a számára kijelölt területre kell utaznia. – Elkeseredett harcok Makótól északra. – A Szovjet megindította nagy támadását az erdélyi front nyugati szárnyán. – Az arad-budapesti vasútvonaltól kétoldalt vetette be a Szovjet nehéz támadókötelékeinek zömét. – Súlyos ember és anyagveszteséget szenved mindenütt a Szovjet. – Inönü fogadta Anglia új ankarai nagykövetét. – Az 1. kanadai és 2. angol hadsereg sikertelen erőfeszítései flandriai német hadsereg elvágására.

3. hét
Magyarország fegyverszünetet kért.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Anastasio Somoza Erwin Rommel, akivel valóban fejsérülés végzett, mert Stauffenberg  merénylete után a szálak hozzá is elvezettek. Hitler az érdemeire való tekintettel megengedte, hogy főbe lője magát Barbu Alexandru Stirbey
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98