Dtum
Login with Facebookk
1945 | Július

Koalíció a forradalomért

Budapest, július 28.
Politikai közvéleményünk ma már alig emlékszik az első világháborút megelőző koalíciós kormányzás időszakára. Különben is alig van hagyománya a magyar politikában a pártok együttműködésének. Az utolsó két évtizedben erőszakkal összetoborzott, választási bűvészmutatványokkal mesterségesen létrehozott többségek kormányozták az országot. Nálunk a parlamentarizmus sosem tudott teljes egészében kibontakozni és inkább csökevényében, az álparlamentarizmusban, mint teljes valóságában létezett. Ebből következik, hogy az ország újjáépítésére koalícióba tömörült pártok tagjainak sorából sokan abban a tévhitben ringatják magukat, hogy éppen az ő pártjuk birtokolja egyedül a hatalmat s nem akarják tudomásul venni, hogy a koalíciós kormányzás a hatalom gyakorlati felparcellázását jelenti s minden résztvevő párt tagjaitól a legnagyobb önfegyelmet és önmegtartóztatást követeli.


Ez a legfőbb magyarázata, hogy Rákosi Mátyásnak és Tildy Zoltánnak néhanapján le kell nyesni a pártokon belül jelentkező kinövéseket, a kiskirályok jelentkezését, önkéntes megnyilatkozásokat s az együttműködés szigorú szabályaira figyelmezteti a párttagokat s megbélyegezni a hellyel-közzel jelentkező kilengéseket. Természetesen, túl ezen, van leplezett reakciós törekvés az együttműködő pártokon belül, amely legyen az a baloldal, szélsőbal reakciója, vagy a tegnap uralmat veszített reakciós kör mozgolódása, egyaránt a legszigorúbb elbírálás alá esik.


Sokat foglalkoznak az utóbbi időben a koalíció eredetével. A legsötétebb elnyomatás korszakában, amikor a demokratikus gondolkodású magyarok már világosan látták a háború végét s tudatosan készültek azokra az óriási feladatokra, amelyeknek megoldása ma már pillanatnyi feladat, tisztában voltunk azzal, hogy minden demokratikus erőt össze kell fognunk és életre kell hívnunk a munkás, paraszt és értelmiségi egységfrontot. A tervezgetés korszakában sokszor felidéztük a magyar múlt tanításából azt a történelmi tényt, hogy szociális, társadalmi és gazdasági átalakulásaink, a magyar radikalizmus forradalmi korszakai, gyakran, sőt majdnem minden esetben áldozatul estek a magyar lét és nemlét kényszerű követelményeinek. Hogy a szociális gondolat, a társadalmi átalakulás hátterébe szorult, mert puszta létünk sorskérdése nem engedte meg a várvavárt és kívánt forradalom maradéktalan kibontakozását.


Jól ismertük és helyesen értékeltük megoldandó feladatink nagyságát. És most se szégyeljük kimondani, hogy forradalomnak kellett jönni ahhoz, hogy a demokratikus Magyarország el tudja rámolni maga elől mindazokat az akadályokat, amelyek útja elé tornyosulnak. Tudjuk, hogy sarkaiból kell kiemelnünk a magyar világot és ehhez a sziszifuszi munkához minden demokratikus erőre egyaránt szükség van. És éppen ezért ma sem fájlaljuk, ha azt látjuk, hogy a folyamatban lévő átalakulás során akár hangban, akár külső jelentkezésben más pártok elénk, kisgazdák elé kerülnek.

 

Helyesnek kell tartanunk mindezt, mert az átalakuláshoz szükséges dinamikus erőt, minden forradalmi változással együtt járó kemény öklöt azok képviselik, akiknek egész lelki konstrukciója forradalmibb és így alkalmasabb az elkerülhetetlen fájdalmakkal együttjáró szükséges operáció végrehajtására. De amiként ma a műtéthez reszketésmentes kéz kell, éppen úgy már ma és holnap még inkább szükség lesz azokra az érzelmi momentumokra és azokra az erkölcsi gátlásokra, amelyek történelmi szemléletünkből természetesen folynak és hívő lelkiségünk konzekvenciái.


Forradalmat élünk. S mi olyan forradalmat akarunk, mely miután kitermelte mindazokat a dinamikus erőket, amelyek a reakció végleges felszámolásához szükségesek s a forradalmi változások életrehívását lehetővé teszik, egyúttal azokkal az erkölcsi és politikai erőkkel is rendelkezzen, amely önmagát mindenkor szabályozza s a permanens forradalom helyett, túljutva a csúcsponton, a folyamatos fejlődésbe torkoljék. A magyar demokrácia leglényegesebb és legidőszerűbb kérdése, hogy a most folyó forradalom ne tévedjen el a forradalmak útvesztőjébe, ne önmagát emésztő és megsemmisítő forradalommá legyen, hanem megoldva feladatait, a folyamatos fejlődés útjára lépjen.

 

A politikai elvekben és eszmékben, érzelemvilágában és lelkialkatban sokszor eltérő politikai pártok összefogásának a ma hatalmat gyakorló koalíciónak értelme és fontossága éppen ebben rejlik. Egyek vagyunk a pillanatnyi célok és feladatok megítélésében, a reakció elleni legkönyörtelenebb küzdelemben, egyaránt végig akarjuk folytatni a tegnap gazdasági, szociális és társadalmi rendszerével véglegesen felszámoló forradalmat és ezeknek a közös feladatoknak megoldása után biztosítani akarjuk a szociális és demokratikus népi Magyarország folyamatos fejlődését.


Táncsics sírjának megkoszorúzásánál a Petőfi-emlékbizottság ülésein, a népfrontok, újságok titkos értekezletein, baráti találkozásaink és megbeszéléseink során mindig pozitív feladatink szemmeltartásával nem politikai elveink egységesítését szorgalmaztuk, hanem a már akkor tisztán látható mai feladataink megoldásának módozatait tárgyaltuk. És ma is csak ezen az alapon lehet becsületes a koalíció, amely különböző elvi és tartalmú politikai pártokat fog össze az újjáépítés és a magyar demokrácia megalkotása, a reakció leküzdésére. Tiszteletben kell tartanunk egymás véleményét, meg kell egyeznünk a mának és holnapnak feladataiban. Ne irigyeljük egymás sikerét, ne akarjuk egymást lebunkózni és egymás alól a szőnyeget kirántani, hanem az évekkel ezelőtt meglátott helyes célok szolgálatában működjünk együtt.

 

És még egy. Nekünk nemcsak a demokráciát kell megvédenünk minden merénylet ellen, de meg is kell szerettetnünk az egész magyarsággal. Mondjuk meg őszintén: közvéleményünk szellemvilága a közelmúlt húsz esztendő reakciós nevelése következtében antidemokratikus. Együttműködésünk időszakában ki kell építenünk mindazokat a demokratikus intézményeket, amelyek alkalmasak egyrészt a demokrácia védelmére, másrészt a demokrácia megszerettetésére. Mert csak így és ezáltal tehetjük mindenkinek közkincsévé a most folyó forradalom vívmányait és avathatjuk a demokráciát az eljövendő magyar élet pillérjévé, amelyen jövőnk felépül.

 

Dessewffy Gyula

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Jegyzőkönyv Tószegi Freund meggyilkolásáról Jegyzőkönyv Tószegi Freund meggyilkolásáról
A kommunizmus bukása után 1919. augusztus 27-ikén Fonyódon dr....
Szinésznevelés Szinésznevelés
Igen tisztelt Szerkesztő úr! Szives felszólitásának, ime eleget...
Vasuti mozdonyok Vasuti mozdonyok
Ha Stefenson ma feltámadna, aligha ismerne rá arra a találmányára,...
Pavlovics képviselő ügye Pavlovics képviselő ügye
Pavlovics Lyubomír, a török-becsei kerület képviselője ellen...
A főváros ötmillió pengős utépitéssel siet az autóforgalom segitségére A főváros ötmillió pengős utépitéssel siet az autóforgalom...
A főváros illetékes ügyosztályai tavaszra nagyarányu...
Ujabb királyi kihallgatások Ujabb királyi kihallgatások
A különböző pártokból eredő ellenkező hirek, melyek egyrészt a...
A szentendrei művésztelep kiállítása A szentendrei művésztelep kiállítása
Nagybánya elvesztése óta művésztelepeink kétszeres figyelmet és...
Gáspár Jenő visszavonul Gáspár Jenő visszavonul
Gáspár Jenő magasugró rekorder és bajnok, a MAC tagja, mint hadnagy...
Kuncz Aladár - Emlékezés Ady Endrére Kuncz Aladár - Emlékezés Ady Endrére
Ha görögnek születik, ajkától sohase pártolnak el a bűvölő szavak és...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98