Dtum
Login with Facebookk
1945 | November

A rendőrség fényt derít az újvidéki gyilkosságokra

A legutolsó háborús bűnös csoporttal Budapesre hozták dr. Fernbach Pétert, a volt újvidéki főispánt. Fernbach kihallgatását a politikai rendőrség most kezdte meg. A kihallgatáson megdöbbentő részletek derültek ki az újvidéki gyilkosságról.

Fernbach Péter dr.-t az újvidéki bevonulás után nevezték ki újvidéki főispánnak. Alig hogy elfoglalta hivatalát, két tiszt jelent meg nála és felszólították, haladéktalanul jöjjön át Grassi és Feketehalmi-Czeyáner szállására. Fernbach rögtön át is ment. Szobájukba érve meglepte vette észre Fernbach, hogy asztalukon ott fekszik Újvidék térképe és mellette a rendelkezésükre álló karhatalom hivatalos létszáma is. Fernbach kérdésére Grassi válaszolt:
- Kérlek, azért hívattunk át, hogy egy nagyon fontos dolgot megbeszéljünk veled. Újvidéken túl sok a zsidó és a baloldali, ideje hogy helyesbítsük az arányszámot.
Erre a „viccre” Feketehalmi-Czeydner és Grassi hangos nevetésbe tört ki. Ezután részletesen megbeszélték a razzia intézkedéseit. Több tanú aláírt vallomása szerint, melyek most a politikai rendészeten fekszenek, dr. Fernbach volt az, aki a rendőrséget is belevonta a razziába. Ő parancsolta meg a rendőröknek, hogy éppen úgy, mint a katonák, mindenkit felelősség nélkül agyonlőhetnek, aki nem tesz eleget felszólalásunknak.

Természetesen, egyes házakban, különösen a gazdagabb házakban, házkutatást tartottak, ahonnan az elvitt értékeknek legnagyobb részén Újvidék három hóhéra: Grassi, Feketehalmy-Czeydner és Fernbach osztozott meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98