Dtum
Login with Facebookk
1946 | Augusztus

Aprók

Ma hirdetnek ítéletet Budapest nyilas „védőjének” bűnügyében

A népbíróság Horvát-tanácsa kedden kezdte meg Hindy Ivánnak. Budapest „védőjének” tárgyalását. Hindy Iván – a vád szerint – a legnagyobb mértékben segítségére volt Szálasinak és bandájának a hatalom megszerzésében és megtartásában. Döntő szerepe volt abban, hogy a főváros akkori katonai parancsnokát, Aggteleki tábornokot október 15-én letartóztatták és ekkor saját kezébe vette Budapest védelmének katonai irányítását. Ezzel a lépésével döntően befolyásolta az október 15-i eseményeket.
Hindy Iván gyáván tagadott, nem ismert be semmit, mindenben a németeket okolta, szerinte az ő intézkedésükre történt minden.
A népbíróság ma tanúkat hallgat ki. Ítéletre a déli órákban kerül sor.


Volt-e házkutatás a csanádi püspöki palotában?


A Szabad Nép szerdai száma közölte a vidéki főkapitányság cáfolatát, amely szerint nem felel meg a valóságnak az az egyes sajtóorgánumokban megjelent hír, amely szerint a rendőrség házkutatást tartott Hamvas Endre csanádi püspök palotájában és a szemináriumban. Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy ez az első eset, amikor a vidéki főkapitányság megtörtént dolgokat cáfol. A vidéki főkapitányság az utóbbi időben több olyan jelentést adott ki, amely nem fedte a tényeket és erről a jelentésről a miniszterelnökség értesítette is a belügyminisztériumot.


Elfogtak egy hírhedt nyilas pártszolgálatost

A rendőrség őrizetbe vette Nádasdi Ferenc 40 éves fuvaros, pécsi lakost, volt pártszolgálatost, aki az egyik pécsi szőlőben bujkált. Közismert volt arról, hogy ostorral verte a zsidókat. Nádasdi Nagykanizsán és Sopronkőhidán is „tevékenykedett”

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98