Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1946 | Augusztus

Budapest birkózói legyőzték a vidéki válogatottat

Budapest – Vidék 5:3

Szombaton este a Sportcsarnokban rendezte meg a birkózószövetség a nagy érdeklődéssel várt Budapest-Vidék viadalt. A görög-római stílusban lefolyt mérkőzést kemény küzdelem után a budapesti birkózók nyerték meg. Az eredmények:

Légsúly:
Deli (Vidék) győz Simon ellen. Deli többet kezdeményezett, végig jobb volt. Egyhangú pontozással győzött.

Harmatsúly:
Bencze (Budapest) győz Eszes ellen. Bencze fölényben volt, de nem tudta két vállra fektetni ellenfelét.

Pehelysúly: Hullai (Vidék) győz Tormási ellen. Állásban kiegyenlített küzdelem folyt, csak a talajmunkában sikerült Hullainak néhányszor felforgatnia ellenfelét. 3:1 arányú pontozással győzött a vidéki birkózó.

Könnyűsúly:
Szilvási (Budapest) győz Fejes ellen. Csak kemény küzdelem után nyert pontozással Szilvási.

Váltósúly:
Ferencz (Budapest) győz Győrfalvi ellen. A vidéki versenyző állandóan bontott és passzív magatartása miatt a mérkőzésvezető a 11. percben leléptette őt.

Középsúly: Németi (Vidék) győz Kiss ellen. A budapesti birkózó jó csípődobással kezdett, utána kifordult és saját akciójába „dőlt”: két vállal vesztett.

Félnehézsúly:
Kovács (Budapest) győz Soltész ellen. Szép mérkőzés, Kovácsnak meg kellett „izzadnia” a győzelemért!

Nehézsúly:
Riheczky (Budapest) győz Tarányi ellen. Nehéz küzdelem után 1:3 arányú pontozással nyer Riheczky.

A végeredmény 5:3 Budapest csapata javára.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A táncosnőt előléptették A táncosnőt előléptették
Hiszen tudják a mamák, meg a leányok, hogy milyen fontos tudnivaló a...
2200 sápadt gyermekarcra varázsolt boldog mosolyt vasárnap a Tébe felruházási akciója 2200 sápadt gyermekarcra varázsolt boldog mosolyt vasárnap a Tébe...
A Tőzsde márványoszlopos kupolacsarnokának szokatlan vendégei voltak...
A régi jó magyar buzáról A régi jó magyar buzáról
Hazánkban 7-9 métermázsa termés holdanként már meglehetős...
Parseval Budapesten Parseval Budapesten
Az első magyar – osztrák katonai léghajó; a Parseval...
Külföldre „szipkázzák” a szakmunkások legjavát Külföldre „szipkázzák” a szakmunkások legjavát
Ipari szakmunkásainknak jó hírük van külföldön. Szívesen alkalmazzák...
A chilei főkonzul autója vasárnap éjszaka elgázolt egy tortaszállító triciklit A chilei főkonzul autója vasárnap éjszaka elgázolt egy tortaszállító...
A városi házak irányából a város felé haladt a Wiesinger tortagyár...
Andrássy Gyula gróf a hosszú külügyminiszterválságról Andrássy Gyula gróf a hosszú külügyminiszterválságról
Mint ismeretes, a mult heti csütörtöki minisztertanácson Bánffy...
Fermi a fizikai Nobel-díj nyertese 1938-ban Fermi a fizikai Nobel-díj nyertese 1938-ban
A legutóbbi fizikai Nobel-díjat Fermi Henrik római egyetemi tanár...
Laczi-konyhák a nép számára Laczi-konyhák a nép számára
Széll Kálmán belügyminiszter a vidéki hatóságok figyelmét fölhivta a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98