Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1946 | Január

Ujévi beszélgetés a közellátási miniszterrel

Felkerestük Bárányos Károly közellátási minisztert, hogy megkérdezzük: milyen a helyzet a közellátás terén?
Mindenekelőtt arról érdeklődtünk: milyen eredménnyel végződött az élelmiszerjegyek visszaadása.

– Erről még pontos adatokat nem mondhatok,
magam is nagy érdeklődéssel várom a végleges eredményt. Élelmiszerjegyekben valóságos infláció volt és sok jegy került illegitim kézbe. Nagybudapesten több mint 1.6 millió ember jutott élelmiszerjegyekhez és legalább 300 ezer főre tehető azoknak a száma, akik a jegyeket visszaszolgáltatják. Ha megfelelő komoly eredmény nem lesz, a legerélyesebb intézkedéseket léptetjük életbe, mert lehetetlen, hogy egyesek jogtalanul nagy készleteket halmozzanak össze. Ez esetben jön a háztartásokban az illegitim készletek felkutatása, a spájzok ellenőrzése és jutalomban részesítjük a feljelentőket.


Nincs szükség sorbaállásra a pékeknél


– Mindenki, akinek jogosultsága van arra,
hogy augusztus 1-ig ellássa magát, megfelelő szállítási igazolvány birtokában vidékről hozhat fel lisztet. Szó van arról, hogy esetleg a Futura erre a célra vásárol össze szabadlisztet a vidéken és az így szerzett készletet magasabb áron hozzák forgalomba. Mindezen intézkedések következtében és a meglévő készletek alapján megállapítható, hogy a pékeknél még most is előforduló sorbaállásnak meg kell szűnnie, erre különösebb ok nincs. Ezidőszerint is tíznapi készlettel rendelkezünk.


5-600 vagón az idei cukorprodukció


– Kétségtelen, hogy tisztán kenyérgabonából kenyeret adni nem tudunk.
Ezért – mint ismeretes – a kormány kénytelen volt bevezetni a kukoricanapokat és bőven adagoljuk a kukoricalisztet, különösen, ha elég szén áll a rendelkezésre, mert a kukoricát most még csak szárítva lehet megőrölni. Mihelyt bővebben lesz szén, a felhasználható kukoricakészletek növekedni fognak és kielégítő mennyiségben adhatunk tengerilisztet. Komoly nehézséget okoz még a vidéken összegyűjtött gabonakészletek elszállítása. Ezidőszerint különféle kenyérgabonából körülbelül ezer vagón áll rendelkezésre. A szállításhoz fedett kocsi szükséges, amiben meglehetős hiány van, főleg a katonai szállítások miatt, amelyekhez szintén fedett kocsi szükséges, így a szállításra váró gabonatételek csak késedelmesen jutnak el a bányavidékre és Budapestre.

A bányászok ellátása tekintetében úgy intézkedtünk,
hogy legalább kéthavi tartalékuk legyen és ha a szállítási eszközök rendelkezésre állnak, úgy ezt biztosítani is tudjuk. Karácsonyra egymillió munkásnak, legnagyobbrészt bánya- és nagyipari dolgozónak cukrot és húst biztosítottunk.

Az importnehézségek miatt, az elkövetkezendő időben csak belföldi cukor
fogyasztására leszünk utalva. Ez a körülmény sajnos lehetetlenné teszi a cukornak mindenki számára jegyre való elosztását, mert nem várható több hozam az idén 500-600 vagón cukornál, ami legfeljebb a gyermekek, betegek, kórházak ellátását szolgálhatja.


Csereakció a faluval

– Sokat várunk a vidéki csereakcióktól.
A mostani ismeretes áruzárolási intézkedések eredménye kapcsán sok árucikket küldünk a falunak csereélelemért. Ezzel a következő hónapok nehéz korszakát át tudjuk harcolni, biztosítva a dolgozók minimális élelmiszerellátását. Nagy előnyt jelent, hogy sikerült bekapcsolni a közellátásba a községi termelési biztosokat és a termelési bizottságokat. E téren már bizonyos eredmények jelentkeztek, így a közellátásnak most már kiépített községi szervezete is van.

Megkérdeztük ezután a közellátási minisztert: hogy az újév alkalmából mit üzen olvasóinknak?

– Ha a falu megértéssel lesz a dolgozók iránt – mondta a miniszter –, akkor bármilyen keservesen is, de átvészeljük ezt a telet. Kedvező momentumok, hogy elegendő őszi vetésünk van és remélhetőleg a tavaszi munkálatoknak sem lesz különösebb akadályuk, úgyhogy a következő termelési évben jobb lesz az eredmény és kevesebb gondunk is lesz.

Búcsúzásul még megkérdeztük Bárányos Károlyt: milyen koszton él a közellátási miniszter?

– Reggel öttől késő estig itt vagyok a hivatalomban, ha csak minisztertanácsra, vagy valamilyen értekezletre nem kell elmennem. Itt étkezem a menzán, otthon nem is főznek nekem. Hivatalnokpótjegyet kapok, ebből kell kijönnöm háztartásommal – mondja a miniszter, aki nehéz és felelősségteljes munkájában is törhetetlen bizalommal tekint a jövő felé az újesztendő napján.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A második nemzetközi czéllövő-verseny A második nemzetközi czéllövő-verseny
Magyarországon a sportok igen jó talajra találtak. Az athlétikai...
A bécsi rablógyilkos házaspár elitélése A bécsi rablógyilkos házaspár elitélése
Október közepe óta egy Bécsben történt rendkívüli gonosz bűnről sokat...
Szabó Dezső, az ellenforradalmár Szabó Dezső, az ellenforradalmár
Értékes megállapítások és felhorkantó igazságtalanságok, zseniális...
Kállay miniszterelnök cikke egy német lapban Kállay miniszterelnök cikke egy német lapban
A Volk und Reich cimű német folyóirat legutóbbi kettős számát...
Az edelényi gyilkosság Az edelényi gyilkosság
Borsodmegyében a kis Edelény község szomoru nevezetességre tett...
Márianosztra ismét megtelt női bűnözőkkel Márianosztra ismét megtelt női bűnözőkkel
A nyilas uralom egyik leggaládabb tette volt a börtönkapuk...
Képek a bulgáriai földrengés borzalmairól Képek a bulgáriai földrengés borzalmairól
Bulgáriában az utóbbi hetekben óriási földrengés pusztitott, amely...
Fűthető kengyelvasak Fűthető kengyelvasak
A német ujságok hirdetési rovata nem egyszer hirdeti hangos s...
Sztálin generalisszimusz fogadóestje Nagy Ferenc miniszterelnök tiszteletére Sztálin generalisszimusz fogadóestje Nagy Ferenc miniszterelnök...
Sztálin generalisszimusz fogadóestje Nagy Ferenc miniszterelnök...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98