Dtum
Login with Facebookk
1945 | Augusztus

Csak négymillió mázsa gabonára számíthat a közellátás

Rónai Sándor közellátásügyi miniszter kedden délután fogadta a magyar sajtó képviselőit és részletesen tájékoztatta őket a közellátás időszerű kérdéseiről.
Közölte a miniszter, hogy még ma sem állanak rendelkezésre adatok arra vonatkozólag, mennyi az a készlet, ami a minisztérium rendelkezésére áll élelmiszerekből. A községi elöljáróságoknak és közellátási felügyelőknek augusztus 15-ig kellet volna jelentést tenni a beszolgáltatási kötelezettség alá eső gabonáról, de az ország 3300 községe közül még mindössze 7-800 községben teljesítették ezt a bejelentési kötelezettséget. Így nagyon nehéz feladat jelenleg a közellátási terv megvalósítása. A közellátási terv Nagy-Budapest, az ipari gócpontok és a bányavidékek központba való helyezésével készül el és az egész ország ellátását felöleli.

Ebben a pillanatban még egyedül a gabonából állanak megközelítőleg pontos adatok a minisztérium rendelkezésére.
A májusvégi becslések szerint 10,400.000 mázsa gabonatermésre lehetett számítani, azonban ma mindössze 9,000.000 mázsát tudunk felmutatni. Vetésterületünket emelni kell, ami azt jelenti, hogy 3 és félmillió mázsát vetőmagra kell tartalékolnunk. Figyelembevéve még jóvátételi kötelezettségeinket, a Vörös Hadsereg ellátását, akkor 8 és félmillió lakosra mindössze 4 millió métermázsa gabonával számolhatunk. Szerencse, hogy van még bizonyos mennyiségű gabonánk, ezenkívül burgonyából, kukoricából igen jó termés van, hasonlóan jó a bab- és borsótermés is. Így számolhatunk azzal, hogy ezek kiegészítésével kenyérellátásunk még sem fog fennakadni.

A gabonakészletnek csak egészen jelentéktelen részét kell beszolgáltatás alapján beadni a termelőknek.
A szabadforgalomban maradt gabonát viszont a minisztérium az ipari árucsere útján kívánja biztosítani. Már idáig rendelkezésre áll 245 ezer méter szövet, 24 ezer pár harisnya, 200 ezer zsák, ezenkívül jelentős tömegű mezőgazdasági gép: répavágó, szecskavágó, daráló, borona, eke, silózó, ásó, kapa stb. A minisztérium szeretné megvalósítani, hogy a gazdáknak beszolgáltatott terményért 100 százalék erejéig ipari árucikket adjon cserébe.

Feltétlenül erős kézzel nyúl bele a minisztérium a gabonával történő spekulációba.

Tűrhetetlen helyzet, hogy vidéken 3-4 ezer pengőt ígérnek egy mázsa gabonáért. Szó van arról is, hogy esetleg a szabadforgalomba kerülő gabona árát megállapítják és így kettős, de kötött árrendszer alakul ki. Ugyancsak elkészül a terv arra vonatkozólag is, hogy sóval, gyufával és petróleummal bonyolít le a minisztérium jelentősméretű csereforgalmat a termelőkkel.

A legnehezebb kérdés a közellátás szempontjából a zsírozó kérdés.

Sertéseket jóvátételre hizlalunk és csak egészen minimális mennyiségben saját igényeink kielégítésére. Számolnunk kell azzal, hogy a főzsírozónk az olaj lesz, azonban ebből sincs annyi, amennyi biztosítaná teljes ellátásunkat. Behozatali tárgyalások folynak, azonban ezeket nehezíti az, hogy a körülöttünk lévő államok csak kenyérgabonáért lennének hajlandók zsiradékot adni.

Részletesen foglalkozott a miniszter Budapest helyzetével is.

Közölte, hogy megkezdődött a fővárosban a beszolgáltatás alá eső gabona felszállítása. 1100 vasúti kocsit igényelt a vidék a felszállításra. Idáig 50-50 vagon búza, rozs és árpa érkezett meg, azonban most már ez állandóan emelkedik és számolnunk lehet azzal, hogy napokon belül napi 60-80 vagon beszolgáltatott gabona érkezik Budapestre. Kísérletek folynak az egészséges gabonakeverés tekintetében is és már a közeljövőben egységes lisztet kapnak a pékek, ami biztosítja azt, hogy a kenyér egyforma lesz és módot ad arra, hogy ahol a kenyér rossz, a pék kizárható legyen a közellátásból.

Közölte a miniszter,
hogy a kenyér, zsírozó, alapanyagok, bab, borsó, lencse, tengeri, a többi jelentős közfogyasztási cikk és ipari termék ára megállapítás alatt van és a közeljövőben bevezetik ezen a téren a teljes kötött árrendszert. Közölte, hogy a jegyrendszert a készletek számbavevése után kibővítik és kenyérre, lisztre, olajra, burgonyára, cukorra, hagymára és hüvelyesekre terjesztik ki.

Másik kérdésre válaszolva közölte a miniszter,
hogy a magánkézben lévő készleteket nem engedi ellenkezés nélkül felgyülemleni. A malmoknál a vámőrlési tanúsítványokon keresztül a minisztérium rajta tartja szemét a készleteken.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98