Dtum
Login with Facebookk
1946 | Július

Fogház, börtön sváb-vagyon mentésért

A rendeletek szigorúan tiltják, hogy a kitelepülés alá kerülő svábok értéktárgyaikat értékesíthessék és bünteti azokat, akik sváb vagyontárgyakat vásárolnak.

A rendelet azoknak az ügyeknek letárgyalására külön tanácsot jelölt ki, amely kizárólag olyan ügyekkel foglalkozik, amikor az eladó kitelepítendő sváb, a vásárló pedig magyar honos.
Most volt „premierje” a külön tanácsnak. Az első vádlott Putz Ferencné csolnoki lakos és György István tokodi lakos volt.

Putzné – a vád szerint – bár tudja, hogy kitelepülés elé kerül, egyes berendezési tárgyait György Istvánnak átadta élelmiszer ellenében. A törvényszék Putznét hathónapi börtönre, Györgyöt hathónapi fogházra ítélte.

Kéthónapi fogházra ítélte a törvényszék Gyulai Pál földmívest, mert az áttelepülésre kötelezett Jozsi Lénárdné törökbálinti lakos zár alá vett vagyonából különböző értéktárgyakat megszerzett.

Elítélte a törvényszék Szarka Sándorné és Józan Kálmánné alsónémedi lakosokat fejenként két-két hónapi fogházra, mert egy kitelepülésre kötelezett asszonyról ruhaneműt és ágyneműt vásároltak.

Tihanyi Károlyné pesthidegkúti asszonyt háromhónapi fogházzal sújtotta a törvényszék, mert az időközben áttelepült személyektől különböző ingóságokat vásárolt. Egy fiatalkorút, mert egy svábtól kerékpárt vásárolt, szintén megbüntetett a törvényszék.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98