Dtum
Login with Facebookk
1946 | Július

Pénzhiány a bankokban és a tőzsdén

Az utolsó napokban az óriási módon feltorlódott pénztári forgalom következtében a bankokban mindenütt a késő éjjeli órákig dolgoztak.
A Pénzintézeti Központ pénztári termében éjfélkor még világosság volt, a többi nagybank pénztártermében és a fiókokban a hét elején két óráig is dolgoztak.

Az adópengőjegyekben mutatkozó hiány a hét közepén sem csökkent
és így az ügyfélforgalom mégjobban megnövekedett, mert azok is ott várakoztak a pénztártermekben, akik az előző napon nem jutottak adópengőjegyekhez. Csütörtökön délelőtt a nagybankok pénztártermeiben nyugodtan várt a közönség adópengőjegyekre, de csak a betevők kaptak egy betétkönyvre egymillió pengőt. Az egyik nagybankban a csekkeket számfejtésre nem is vették át, miután nem volt adópengőjegy és feleslegesen nem akarták a csekkeket likvidálni. Tudvalevően egyik-másik nagybank maga is bocsát ki adópengőpénztárjegyeket, ezért új pénztárakat is állítottak be ezek az intézetek. Van olyan bank, ahol tizenkét pénztár működik reggel 9-3 óráig szünet nélkül.

A legnagyobb forgalom idején, amidőn nem volt pénzhiány, az egyik nagybank csúcsforgalma 1060 tételt ért el.

Ez horribilis munkateljesítmény, ha tekintetbe vesszük, hogy egy betétkönyv likvidálásnál három-négy személy működik közre, egy csekk pedig nyolc tisztviselő kezén megy keresztül, amíg kifizetésre kerül. Mégis a banktisztviselők nagyszerűen bírják a munkát. Előfordult ugyan, hogy egy középbank pénztárosa rosszul lett, egy másik helyen egy pénzolvasó tisztviselőnő elszédült és haza kellett vitetni, de súlyosabb esetek nem történtek.

A bankok igyekeznek megkönnyíteni a tisztviselők nehéz munkáját feljavított menzával és tussolókat állítottak be.

Az egyik nagybankban ma délben több mint ezer embernek igen jó zöldséglevest adtak, utána nagy adag paprikás krumplit vizes uborkával. Egy másik nagybankban cukrot adtak soron kívül a tisztviselőknek. Egy magánbankházban feketekávét adtak felfrissülésre a tisztviselőknek.

A nagy pénzszűke éreztette hatását természetesen a részvénypiacon is,
mert az egyes értékekben sok volt az eladó és így a nagy árukínálat erősen nyomta a piacot.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98