Dtum
Login with Facebookk
1946 | Július

Nagy Ferenc miniszterelnök rádióbeszélgetése nyugati útjáról

Budapest, július 8.
Nagy Ferenc miniszterelnök szombaton este beszélgetést folytatott Vajna Jánossal, a magyar rádió munkatársával nyugati útjáról.


A miniszterelnök a feltett kérdésekre ismertette az Egyesült Államok és Anglia belső helyzetét, majd hangsúlyozta, hogy a nyugati út folyamán mindenütt a legszívélyesebb fogadtatásban volt része. Ezután hangoztatta a miniszterelnök, hogy demokráciánkat nyugaton komolyan veszik. A nyugati hatalmak ebbeli felfogását megerősítette az a körülmény is, hogy noha a kintlévő delegáció tagjai három pártból kerültek ki, minden kérdésben a legteljesebb összhangban jártak el.

 

Szemmelláthatóan imponáló volt a mi egységünk. Kétségtelen, hogy a demokráciát demokráciának kívánják látni. A reakció és fasizmus magyarországi próbálkozásai sem számíthatnak semmiféle megértésre az angolszász államokban. A demokrácia célkitűzéseinek belső megzavarása feltétlenül árt a külföldi megítélés szempontjából. Sok jószándék kimutatására, sok becsületes törekvés megvalósítására, nagy demokratikus egységre van szükségünk, hogy történelmünknek elmúlt gyászos korszakát tökéletesen elfelejttesük a külfölddel és a demokrácia nagy erényei végképp elhomályosítsák az elmúlt idők vezetőinek bűneit.


A külföldi magyarok helyzetével kapcsolatban Nagy Ferenc kijelentette, hogy a magyar embernek csak el kell kezdeni dolgozni valamely idegen országban, hogy bebizonyítsa képességeit és azután már boldogul. Különösen Amerikában látott szép és megalapozott magyar exisztenciákat. Megható a külföldi magyarok tevékenysége Magyarország megsegítse érdekében. Megérdemlik, hogy sok szeretettel és megbecsüléssel tekintsünk feléjük, de megérdemlik, hogy aki haza akar térni közülük, annak hazatérési útját egyengessük.


A nyugati út erkölcsi téren hozta a legtöbb eredményt. Ötnegyed évvel a magyarországi háború befejezése után a magyar kormány már megbecsült vendége lehetett Moszkvának, Washingtonnak és Londonnak. Büszkék lehetünk a két nagy utazásra mindnyájan magyarok, mert a legnagyobb sötétségből kerültünk ki a világ közvéleményének reflektorfénye elé olyan formában, hogy ez a megvilágítás a magyarságnak csak megbecsülést, segítséget és őszinte barátokat szerzett – fejezte be rádiónyilatkozatát Nagy Ferenc miniszterelnök.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
VIII. Frigyes dán király halála VIII. Frigyes dán király halála
A dánok királya, VIII. Frigyes (Keresztély) a napokban Hamburgban...
Magyarország 1919. évi gyalogló bajnokságai Magyarország 1919. évi gyalogló bajnokságai
10 km-es szenior bajnok: Szablár Péter (FTC) Hétfőn délelőtt 10...
A gonoszság és mohóság kapitalizmusa ellen A gonoszság és mohóság kapitalizmusa ellen
Megölték a Just-izzót. A bűne? Olcsón adta a villanykörtéket. És alig...
A hónap rövidhíreiből A hónap rövidhíreiből
A szövetségeseknek szombaton az oroszokkal tartott négyórás...
A gyufa A gyufa
Ha olvasóink közül akármelyik előveszi zsebéből a két filléren...
Rampolla bíboros meghalt Rampolla bíboros meghalt
A katolikus világ egyik legkimagaslóbb egyénisége, Rampolla bíboros...
A régi Pest életéből - Jókai fölolvasása A régi Pest életéből - Jókai fölolvasása
Az "Auróra" irodalompártoló kör estélyt rendezett e hó 17-ikén, mely...
A ludovikás Kovács nyerte Magyarország kardvívó bajnokságát A ludovikás Kovács nyerte Magyarország kardvívó bajnokságát
Vasárnap tartották meg Magyarország idei karcvívóbajnokságát,...
Somlyó Zoltán - Jazz... Somlyó Zoltán - Jazz...
Nappal?... Finom zenét, hogy a sphérák testvérként mosolyogjanak az...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98