Dtum
Login with Facebookk
1946 | Június

Gyilkos fasiszta összeesküvést leplezett le a rendőrség

Diákok, papok a letartóztatottak között

Május 10-én Budapest valamennyi egyetemét, főiskoláját s az egyetemet környező utcákat sűrűn elborították fasiszta röpcédulák. A röpcédulák, amelyek „Ime kiáltom, íme üvöltöm, halld meg kiáltásom, élő magyar!” felkiáltással kezdődtek, a legvadabb módon uszítottak a demokratikus pártok, valamint a fennálló rendszer ellen. A politikai rendészeti osztály figyelemmel kísérte a szervezkedést és csak arra készült, hogy birtokába jusson a titkos szervezkedés névsorának, amelynek alapján felgöngyölítheti az egész fasiszta összeesküvést.

A nyomozás menetében váratlan fordulatot teremtett, hogy a kamaraerdői HÉV megállótól nem messze egy orosz őrmestert találtak lőtt sebekkel, életveszélyes sérüléssel. Az illető kórházba szállítása után meghalt. A politikai rendészeti osztály ezt követő napon őrizetbe vette Unden Miklós másodéves joghallgatót, akiről kiderítette, hogy a röpcédula-terjesztés megszervezője volt. A megijedt joghallgató rövid kihallgatás után a detektívek legnagyobb megdöbbenésére bevallotta, hogy a Kamaraerdőnél lelőtt orosz katonát ő gyilkolta meg társával, Dietzl László műegyetemi hallgatóval együtt. A politikai rendészeti osztály most már teljes erővel hozzálátott a fasiszta szervezkedés felgöngyölítéséhez és csakhamar őrizetbe voltak a szervezés vezérei, valamint tagjai.

Így őrizetbe vették: Olaffson Placid paptanárt, Páter Vág József jezsuita tanárt, valamint Köllei György római katolikus teológust. Ugyancsak őrizetbe vették még ifjú Kerényi (Kukula) Lászlót, Jesch Lászlót, Farkas Arisztidet, Gyenis Lászlót, Pregitzer Ernő gimnáziumi tanulót, gróf Wimpffen Siegfried, Tess Ferenc, Lékai Róbert és Storh László most érettségizett diákokat. Makay László hatodik gimnazista tanulót, Bogdán Endre reklámfestőt, valamint Balogh Loránt gimnáziumi tanulót, akik tevékenyen részt vettek a szervezkedésben.

Olaffson Placid tanár volt a szervezkedés szellemi irányítója. Ő találta ki a fasiszta röpcédula „Névtelen magyar” felszólítását is és ő adta azt a cinikus választ Unden Miklósnak, aki az orosz katona gyilkosa volt, hogy „orosz katonát gyilkolni hazafias cselekedet, csak kár, hogy ez kissé lassú módszer.” Páter Vág József jezsuita tanár – aki a politikai rendészet által régebben felszámolt Folly Gábor-féle összeesküvésnek is egyik irányítója volt – uszította állandóan Undent a Vörös Hadsereg ellen és a röpcédula szövegét is ő beszélte meg a fasiszta szervezkedőkkel. A szervezkedés harmadik irányítója, Kölli (Köhler) György teológus, aki az oroszellenes röpcédulákhoz a stenclit és a papírt szerezte.

Amikor már ennyire tisztázták a fasiszta szervezkedést, megkezdték annak is a nyomozását, hogy hogyan követte el a két fasiszta fiatalember Unden Miklós és Dietzl László a gyilkosságot. Unden vallomásában kijelentette, hogy május elején elhatározták, szervezkedésükhöz úgy próbálnak fegyvert szerezni, hogy orosz katonákat támadnak meg és lőnek agyon. E céljukat négy nappal ezelőtt akarták végrehajtani. Kimentek a Kamaraerdőbe, hogy ott hajtsák végre tervüket. A HÉV sínek között mentek, ahol csakhamar szembejött velük egy orosz őrmester. Amikor elhaladt mellettük, Under kirántotta revolverét és pisztolyának egész tárát belelőtte az orosz katonába s utána az orosz katonát kifosztották, óráját és pénzét elvették, azon megosztoztak.

A politikai rendészeti osztályon az osztály vezetője, valamint a politikai rendőrség számos vezető rendőrtisztje tegnap délután fogadta a sajtó képviselőit, részletesen tájékoztatta őket az összeesküvésről, megmutatta az egész szobát betöltő fegyverkészletét a fasiszta összeesküvőknek, majd Unden Miklóssal és Dietzl Lászlóval, az orosz katona két gyilkosával, gépkocsin a Kamaraerdőbe szállították az újságírókat, ahol helyszíni szemlén mutatta meg a két fiatalember, hogyan lőtték le áldozatukat.

- A kamaraerdői állomás felé mentünk – kezdte meg a helyszínen vallomását Dietzl László – amikor egy orosz katonát láttunk feltűnni. Szóltam Miklósnak, hogy itt az alkalom, „elintézhetjük” az elsőt. Miklós ballonkabátja alatt felhúzta revolverét és vártuk, hogy mikor megy el mellettünk az orosz. Én is kivettem revolveremet azzal, hogy fedezni fogom Undent. Alig halad el mellettünk az őrmester, talán pár lépésnyire volt tőlünk, mikor Miklós előrántotta revolverét és belelőtt az oroszba, majd mikor látta, hogy az rögtön nem esik össze – úgy látszik idegességében, tette hozzá Dietzl – még hatszor bele lőtt. Ezután levettük karóráját és elvettük készpénzét.

A helyszíni szemlét vezető rendőrtiszti kérdésére elmondották, hogy a karórát és a pénzt a mozgalom anyagi fedezetéül akarták felhasználni. Egyébként a két gyilkos töredelmes vallomásban van, úgy a gyilkossággal, mint a szervezkedéssel kapcsolatban minden nyomozati adatot megerősítettek. Ügyüket legrövidebb időn belül, valószínűleg még e héten az államügyészséghez teszik át.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A földmívelésügyi költségvetés A földmívelésügyi költségvetés
Mayer János miniszter évek óta arról ismeretes, hogy költségvetési...
A magyar írók segélyegylete A magyar írók segélyegylete
A múlt év második felében két új alapítványnyal gyarapodott: Néhai...
Állat és terménykiállítás volt Mohácson Állat és terménykiállítás volt Mohácson
A szomorú emlékű mohácsi csata négyszázadik évfordulója alkalmából...
Szendrődy nélkül is nehéz ellenfél volt az Elektromos Szendrődy nélkül is nehéz ellenfél volt az Elektromos
Ferencváros – Elektromos 2:1 (0:0) A Latorca-utcai pályán...
Megkezdődött a műkorcsolyázók és jéghokizók nagy „hadgyakorlata” Megkezdődött a műkorcsolyázók és jéghokizók nagy...
Vasárnap mozgalmas élet volt a városligeti Műjégpályán. A közönség...
Roosevelt elnökkéválasztása befejezett tény Roosevelt elnökkéválasztása befejezett tény
Néhány hét mulva megtartják az amerikai elnökválasztást és ezen a...
Személyzeti hiányok miatt jár ritkábban a villamos Személyzeti hiányok miatt jár ritkábban a villamos
Szinte divat lett napjainkban a fővárosban, hogy mindenki a...
A legnagyobb vízözön előtti állat csontváza
A legnagyobb vízözön előtti állat csontvázát a múlt nyáron Reed...
Vonat az országuton Vonat az országuton
Lüttich vára készen volt arra, hogy a németek esetleg megostromolják....
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98