Dtum
Login with Facebookk
1946 | Március

Majdnem tíz másodperccel javította meg Novák Éva a 200 méteres mellúszó csúcsot

Közben 100 méteren is új rekordot állított fel

Nagy fába vágta a fejszéjét Novák Éva, amikor megkísérelte a fennálló 200 méteres világcsúcs megjavítását. Ennek azonban meg volt minden alapja. A Lukács-uszodában elért nagy eredmények után mindenki bizonyosra vette a magyar csúcs megjavítását. Ez sikerült is.

A szakértők 3 perc körüli időt vártak a legfiatalabb Novák-lánytól. Novák Éva a rossz beosztása ellenére is olyan pompás időt úszott, amely díszére válik a magyar rekordlistának.

Csütörtök délután sok érdeklődő jött el, hogy tanúja legyen Novák Éva világcsúcs-kísérletének. A Császár medencéjében még javában pólóznak, míg a másik oldalon Éva bemelegít.
– Jaj, csak sikerüljön – szurkol nővére, Novák Ilonka.

Itt vannak a riválisok is. Vajon sikerül-e megjavítani a Koppel 9:55.5 mp-es világcsúcsát?
Közben Schlenker Antal úszókapitány, a szövetségi képviselő beosztja az időmérőket. Négyen mérik külön a 100 méteres részidőt, mert valószínű, hogy közben is új csúcs születik: öt időmérő pedig a 200-as időt méri.

A 400 méteres bemelegítés után Éva kijön a vízből. Két köpenyt terít magára. Kicsit szurkol.
– Sápadt vagy, Évi – szól Novák Ilonka.

Pontosan négy órakor, Schlenker Antal indítja el Novák Évát. A rajt remekül sikerül és Éva rögtön nagyon belenyargal. A 25 méteren első hossza túlságosan is jó: 18.2 mp!
– Ilyen gyorsan sohasem szokott kezdeni – mondja Hunyadfy edző.

Az iram változatlanul gyors, 39.6 mp az 50 méter ideje. Ezt a beosztást nem bírja Novák Éva. A második 50 ideje közel 5 mp-el gyengébb az elsőnél, de így is megjavítja Székely Éva 1:27 mp-es magyar csúcseredményét. Novák Éva új rekordja 1:24.8.
Az időmérők: Stampfer 1:24.8, Sárosi Károly 1:24.8, Brandy 1:24.4, Várszegi 1:24.9.

Kár, hogy nincs, aki megszorítsa. Az erős kezdés érezteti hatását, most kissé visszaesik és jóformán minden hajrá nélkül ér a célba. Novák Éva nem pillangózott. Végig a rendes mellúszásban ment 200 métert. Az idő így is remek.

A világcsúcs elmaradt, de a magyar csúcsot majdnem tíz másodperccel javította meg. Székely Éva tavaly elért 3:09.3 mp-et, így 2.59.6 az új 200-as magyar csúcs.
Az időmérők órái ezt mutatták. Jacoby dr. 2:59.6, Abonyi dr. 3 perc., Schelker 2:59.6, Stampfer 2:59.6.

Mindenki örül, csak Hunyadfy edző bosszankodik.
– Jobb időt vártam. Nagyon erősen kezdett. 20 mp-et kellett volna úsznia az első 25 méteren. Legközelebb megismételjük. Nem szabad tudnia, hogy rekordra megy. Ideges is volt. Sokkal simábban, egyenletesebben szokott úszni az Éva.

Éva még tovább úszkál, mintha semmi sem történt volna. Amikor kijön, azt mondja:
– Nem gondoltam, hogy sikerül. Úszás közben nem számítottam rá. Nagyon belefeküdtem az elején, és a végén már nem ment úgy…

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98