Dtum
Login with Facebookk
1946 | Szeptember

Peterdy Márta hármas bajnokságot nyert a nemzetközi bajnokságokon

Kikapott az Asbóth-Körmöczi-pár

A nemzetközi bajnokságok befejező két napján további nagy meglepetések születtek. A női páros döntőben Peterdy, Gallnerné, az UTE-versenyen bajnokságot nyert Körmöczi, Patakyné kettős ellen játszott. Az első játszmát Körmöcziék, a másodikat Peterdyék nyerték.

A döntő játszmában Körmöczi-Patakyné már 4:0-ra vezetett, amikor Gallerné küzdeni akarásával játékot nyert a Peterdy-pár. Ettől kezdve a vesztésre álló kettős mintha szárnyakat kapott volna, nagyszerűen játszott. Gallnerné fürgébb, Peterdy keményebb lett és 7:5 arányban megnyerték a mérkőzést.

Másnap a vegyespáros elődöntőket simán nyerték az esélyesek és így a döntő az Asbóth, Körmöczi és a Szigeti, Peterdy párok játszották. Szigetiék nyerik az első játékot és fej-fej mellett halad a küzdelem. Felváltva vezet a két pár, óriási a küzdelem.

Szigetiéknak 8:7 állásnál három játszmalabdája is volt. Végül is 11:9 arányban nyernek. A második játszmát simán nyerik Asbóthék, míg a döntő játszmában a Szigeti-Peterdy kettős megint kitűnően játszik és 6:2-re nyeri a döntőt.

A játék méltó volt a döntőhöz. Régen látott nagyszerű vegyespáros játék alakult ki. Szép hosszú és izgalmas labdameneteket, helyenként bravúros ütéseket láttunk. Szigetiék megérdemelték a győzelmet.

Eredmények:
Női páros döntő: Peterdy, Gallnerné – Körmöczi, Patakyné 4:6, 6:4, 7:5.

Vegyespáros elődöntő: Szigeti, Peterdy-Frigyesi, Gallnerné 6:3, 6:4, Asbóth, Körmöczi – Szigeti, Hidassyné 6:1, 6:2, döntő: Szigeti, Peterdy – Asbóth, Körmöczi 11:9, 2:6, 6:2.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Első német bombázás Anglia ellen Első német bombázás Anglia ellen
A véderőfőparancsnokság jelenti: A legutóbbi napokban végzett...
Koncentrációk az iparban Koncentrációk az iparban
Az ipari koncentrációk terén, ugylátszik, a vegyi iparban halad előre...
Gyöngyösi külügyminiszter a cseh és az erdélyi kérdésekről beszélt Szolnokon Gyöngyösi külügyminiszter a cseh és az erdélyi kérdésekről beszélt...
- Most, a békeértekezlet összehívása előtt – kezdte beszédét a...
A hónap rövidhíreiből A hónap rövidhíreiből
A kereskedelemügyi miniszter elrendelte, hogy 1922. január 1-től...
Autóutazás a tengeren Autóutazás a tengeren
Olaszország egyik gyöngyszemét, a bájos Capri szigetét, a Napolyi...
A budapesti folyamregatta A budapesti folyamregatta
Nyolcevezős verseny (József királyi herceg díja) 1. Pannonia Evezős...
A villamosokon mégse lesz rend A villamosokon mégse lesz rend
A villamosokon mégse lesz rend; hiába álmodta meg olyan szépen és...
Olcsó cukor: ez az igazi népi politika! Olcsó cukor: ez az igazi népi politika!
A cukor árának leszállítása a megszokott kormányzati intézkedések...
Betörés a zilahi adóhivatalba Betörés a zilahi adóhivatalba
Január 30-ikán a zilahi adóhivatalból 72,000 korona készpénzt és...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98