Márai Sándor: A Kassai polgárok
Magyar történelmi tárgyú dráma, a XIV. század elején, Róbert Károly királyságakor játszódik le a cselekménye. Ellentétben jóformán minden más magyar történelmi tárgyú drámával, nem öltöttek magukra a színészek díszmagyar ruhákat, sem állatbőr kacagányokat, a magyar történelmi romantika szokásos kellékeit, nem csörtetnek kardot, nem emelgetnek nagy ónkupákat egymás egészségére. Polgárok szerepeinek a színpadon, mesteremberek, szűcs, molnár, kovács, fazekas, takács, nyereggyártó, gombkötő és a többi.
Egyszerű, derék emberek, szeretik a békét, a rendet, a jó családi életet, de ha bántják őket, ha királyi pecsétes levelekkel megerősített jogaikat támadják meg, akkor felfortyannak, készek megragadni akármi kezük ugyébe akadó, harcra használható szerszámot és harcolnak jogaikért, városukért összeszorított szájjal halálig. Izgatott korban élnek, akkor, amikor a városok polgársága, kezd öntudatra jutni, kezdi ismerni saját értékét, hivatását, erejét és védekezni tanul a királyok és főurak önkénye, embereik garázdasága ellen. Szürke soraikból egy ember emelkedik ki. János mester, a kőfaragó.
Ő a hőse Márai Sándor drámájának, a Kassai polgárok - nak. Emelkedett lélek, művészember, Szent Erzsébet szobrát faragja a kassai dóm kapuja fölé. Gondosan dolgozik a vésőjével, de belsejében nyugtalan indulatok forrnak. Szerelem támadt benne nevelt lánya, Genecéca iránt, aki modellje szobrának, melyet el kell készitenie minden áron, mert ez lesz élete nagy műve, az a mű, amelynek megalkotására született s amely fenn fogja tartani a nevét évszázadokra. Szerelmének akkor jut öntudatára, mikor elbúcsúzott fiától, akit külföldi vándor útra küld s a fiú a búcsúzás órájában megvallja anyjának titkolt szerelmét Genovéve iránt. Felesége asszonyi szimatával már jó ideje gyanakszik s aggódva figyeli megalázását.
Ez János mester helyzete a dráma megindulása pillanatában. Olyan helyzet amelyből messze hallattszó nagy robbanások fognak történni, megvannak benne a nagy dolgok lehetőségei, mozgalmas kor, fojtva izzó szenvedély, a köznapiból kiemelkedő lélek. János mester először a korral kerül összeütközésbe. A kassai polgárok érzik, látják, hogy nagy dolgok lehetőségei, mozgalmas kor, fojtva izzó szenvedély, a köznapiból kiemelkedő lélek. János mester először a korral kerül összeütközésbe. A kassai polgárok érzik, látják, hogy nagy dolgok készülnek városukban és körüle, Omodé nádor martalócai ólálkodnak a falakon túl, gyilkolnak rabolnak – előbb- utóbb védekezésre kerül a sor. Tanakodnak, szeretnének megalkudni, de nem árulják el városukat, azt a rendet, melyet ők teremtettek.
Hívják János mestert, jöjjön velük a harcba, de őt leköti a mű, nem mehet, neki –dolga van-. Ha árulónak mondják is, nem mozdulhat szobra mellől. Nem akar hős leni, művész akar lenni. A szobor Genovéva arcvonásaira hasonlít, ez a lány az ihletője, a titkolt szenvedély vezeti vésőjét. Hiába buzdítja harcra Gergely páter, a lelkes pap, hiába ordítja fülébe bősz dühét a félkarja vesztett molnár, kinek lányát megölték Omodé martalócai, ő nem akar résztvenni a közös harcban. Aki Isten egyedül hagy, annak dolga van – feleli a páternek. Egyedül akar maradni a kővel.
Szeretné elmondani a kővel és a leány mosolyával, amiről egy életen át hallgatott. Nagy harcba kerül szembe Genovéval, a benne riadó szenvedéllyel, a sorsával. Elküldi a leányt, mert tudja, hogyha tovább vele marad a házában nincs becsülete többé életének, Genovéva elmegy déli tájakra, szülei hazájába, Olaszországba Jakab mesterrel, a gazdag aranyművessel, aki szintén szereti a feleségül kívánja. János mester pedig megy a város tanácsába, ahol arról tanakodnak, hogy mi lesz velük. A király a nádornak ajándékozta a várost, a polgárok ellenállásról tanácskoznak. János mester szava a döntő. Ellent fognak állni minden eszközzel.
János mester élete drámájának csúcspontján van. Mialatt harcol, a martalócok betörnek házába és megölik feleségét. Genovéva elment, a felesége meghalt, a fia a világban jár messze, ha nincs Genovéva, a szobor nincs számára. Most végképp teljesen egyedül van, ami életében érték volt, összeomlott. Omodét ő maga ölte meg vésőjével, a polgárok győznek, ő a hősük, a királyi bíróság is felmenti, de egyedül maradt, elvesztette élete értelmét. Hős volt? – kérdi Albertus, az író. Ember- feleli önmagának.
Sok elemből szövődött össze ez a bonyolult, mégis minden részében világos dráma, a mai magyar drámaírás legnagyobb koncepciójú alkotása. A motívumok gazdagon torlónak, gazdaságuk néhol a zsúfoltság veszedelmével fenyeget, itt –ott megállitja, a cselekvényt, megbénulással fenyegeti a szerkezetet, de Márai biztos kézzel tartja a bonyodalmakból kivezető fonalat, pontosan tájékozódik a motívumnak sokféleségében és egy pillanatra sem siklik el figyelme a központi főmotívumtól. Az élettel szemben való emberi magatartás drámáját, írta meg. János mester az ő számára ennek a magatartásnak a példája.
Széles ívben alakul ki a cselekmény. Erősen feszült jelenetek közben, minden jelenet egy külön kis dráma, az író szelleme tartja őket együvé, nem esnek szét egy pillanatra sem. Olyan gazdagság műve ez a dráma, milyen ritkán adódik modern színpadon. Emberei mind intenzív életét élnek, telítve vannak az élet áramaival, nincs köztük egy sem üres vagy felületes. A dikció gazdagságáról, lendületéről külön kellene szólni, a szentenciózus stílusról, a közölni valók megfogalmazásának szárnyalásáról.
Néha a színész hangja mellett mintha mellékzöngék takarnának egy másik hangot is hallunk, a Márai hangját, melyet más műveiből ismerünk s néha érezzük a szerkezetben a regény – szerkezet csövekényeit. Részletes elemzéssel rá lehetne mutatni a szerkezet egy- két elhajlására, észre lehetne venni, hogy a vége felé, mikor a polgárság sorsáról jogairól, jövőjéről beszélnek a színpadon, vagy az író ihlette kissé veszít feszült állapotából, a szavak kissé történelmi magyarázatkép hangzanak. De a nagy erőfeszités sikerrel járt, az író végre is győz, olyan művei, amilyen kevés akad a mai drámairodalomban.
A dráma nagy stilje viszi fölfelé a színészeket. A nagy személyzetből magasan kiemelkednek ketten. Somlay Arthúr, aki teljesen megvalósította az író szándékát, János mester alakjának megadta azt a méltóságot, azt a hatalmas arányt, milyen az író elképzelt Tasnády Ilona Ágnese is valódi drámai alakítás a legjobb közül való. A Nemzeti Színház méltónak bizonyult az íróhoz és a műhöz, mondhatni, minden színész fölébe emelkedett megszokott színvonalának.
Schöpflin Aladár
.jpg "Az aratás és a fegyvergyakorlatok")
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
).jpg "Kalászosokból közepesnél jobb termés várható")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!