Dtum
Login with Facebookk
1900 | Április

Anglia, a nagyhatalmak és a boer háború

A művelt nemzetek figyelmét szakadatlanul leköti a dél afrikai háboru, mely most uj fordulatot vett.

Az angol főseregnek sikeres előnyomulása Oranje állam fővárosa felé a Kronje csapatainak bámulatos önvédelem után végre megtörtént. Elfogatása a natáli harcztéren is csakhamar megtette hatását. A boer hadvezetőség elhatározta, hogy az összes haderőt Oranje és Transzvál védelmére összpontositja s Natál angol gyarmatból kivonja csapatait. Ladysmith ostromával tehát felhagytak, de előbb hadiszereik roppant tömegét elszállították, részint Oranje államba, részint éjszak felé Transzvál állam területére. Ladysmith mellett elfoglalt állásaikat csak lépésről-lépésre és igen véres harczok után adták fel. A magas és járhatatlan határhegységek szorosait már jóelőre mesterségesen is megerősitették s azok őrzésére néhány ezer embert hagytak hátra, hogy Buller tábornok csapatai a Natál felöli oldalról be ne nyomulhassanak a két köztársaság területére.

 

Jouubert tábornok pedig a boer fősereget, melyet mintegy 40.000 emberre tesznek, Oranje állam éjszaki részén, Wynburg körül öszpontositja.

Bloenfontein oranjei fővárost nem lehetetlen, hogy nagyobb harcz nélkül átengedik az angoloknak s a védelemre kedvezőbb éjszaki hegyvidéken szervezik az ellenállást.

 

A háboru gyors befejezésére egyelőre gondolni sem lehet.

Az angol közvélemény a sok kudarcz után végre bekövetkezett sikereket természetesen nagy lelkesedéssel fogadta, de az a felfogás, mely több európai lapban felmerült, hogy az angolok, mihelyt a becsületnek elég lesz téve, hajlandók lesznek a békekötésre, nem bizonyult alaposnak.

 

Ellenkezőleg, az összes angol hirlapok egy-két szabadelvü lap kivételével nagy szenvedélyességgel követelik a két boer köztársaság teljes meghóditását és bekebelezését.

E felfogásban osztozik a kormány is, mert noha már mintegy 200. 000 ember van Dél-Afrikában, a hadügyminiszter a parlamentben bejelentette, hogy márczius hó folyamán összesen 39 hajó fog utnak indulni Dél-Afrika felé 38.800 emberrel, s azután még 17.800 ember követi.

 

Ez kettőt bizonyit.

Először azt, hogy az angol kormány az újabb győzelmekkel a boerok ellenállását megtörtnek nem tekinti; másodszor azt, hogy nem akarja addig abbahagyni a háborút, míg tökéletesen meg nem semmisiti a két boer köztársaság állami függetlenségét. A boerok pedig, mivel ezt tudják, szintén el vannak tökélve a kétségbeesett védelemre.


Az angol birodalom óriási nagy ereje valószinüleg elvégre is győzni fog.

Csak az menthetné még meg a köztársaságokat, ha az európai hatalmak beavatkoznának érdekükben. Erre azonban semmi kilátás nincs. A német kormány az angolok iránt jóakaró semlegességet tanusit, bár az egész német közvélemény a boerokkal tart. Németország ellenére francziaország sem akar a boerok érdekében erélyesen fellépni, s ettől tartózkodik Oroszország is.


A mi Oroszországot illeti, semmi hitelt sem lehet adni azoknak az idönként felmerülő hireszteléseknek, mintha a czárnak szándéka volna közbelépni a béke közvetitése érdekében.

Ellenkezöleg az orosz érdek épen az, hogy a háború minél tovább huzódjék, minél több áldozatra kényszeritse Angliát délafrikai uralmának fenntartása érdekében. Mert minél több erőt emészt fel Dél-Afrikában, hol az orosz érdekekkel össze nem ütközik, annál inkább erősödik Oroszország tulsulya Ázsiában. Oroszország nem tágit, mert miután a németek megkapták a Konstantinápolytól bagdadig vezető nagy vasutat, mindent el akar követni arra, hogy e vasút révén befolyásukat a Fekete-tenger felé is ki ne terjesszék.

 

A mostani háború még messze van befejezésétől.

De politikai értelemben már most meg lehet vonni a mérlegét. S ez Anglia hatalmának növekedése Afrikában, és Oroszország hatalmának növekedése nemcsak Ázsiában általában, beleértve ebbe a minket kevésbé érdeklő Khinát, hanem különösen Közép-és Elő-Ázsiában, a mi már nem közömbös a mi érdekeink szempontjából.

 

Tisztán katonai értelemben azonban a délafrikai háború egy nevezetes és ránk nézve örvendetes tanulságot szolgáltatott.

Bebizonyult ugyanis, hogy a mai gyorstüzelő fegyverek mellett megerősitett védelmi állásoknak rohamtámadással való elfoglalása a lehetetlenséggel határos. Sőt bebizonyult az is, hogy még tulnyomó tüzérségi tüzeléssel sem lehetett ezeket az állásokat annyira meggyengiteni, hogy a gyalogság sikerrel próbálhatta volna meg a rohamot.

 

Bebizonyult ez a mostani háborunak majdnem valamennyi csatája alkalmával számtalanszor.

A mostani tökéletesebb lőfegyvereknek ez a hatása megnyugtató a kisebb nemzetekre, mert azt bizonyitja, hogy egy kellőképen fegyverzett bátor nemzetnek leigázása még többszörös tulerővel rendelkező támadóra nézve is majdnem lehetetlen s oly óriási áldozatokkal járó feladat, melyre ugyancsak nehezen határozhatja el magát bármely hóditó hatalom.

 

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Gyarmatosítás
Szabó Zoltán

Az 1900 körüli és után évek a gyarmatosítás történetének második nagy korszaka.

A második, mert a 18. század közepén angol, francia, portugál és spanyol gyarmatosítók birtokában volt a két Amerika: három és fél európányi terület. Aztán a 19. században Amerika nagyobb része felszabadult a gyarmati uralom alól, viszont csaknem egész Afrika és Óceánia, valamint számos ázsiai terület gyarmattá vált, miközben továbbra is gyarmati függésben maradt Ausztrália és Kanada.


A gyarmatosításban számos gondolkodó a hódításnak és kizsákmányolásnak egy olyan, különösen kegyetlen formáját látja, melyben a hódító és meghódított között fejlettségbeli különbség van.

A gyarmattartók és gyarmataik között ugyanis sokkal nagyobb volt a fejlettségbeli különbség a gyarmatok felszabadulásakor, mint meghódításuk idején. Vagyis, amikor a hódító európai hatalom belekényszeríti gyarmatait a világpiac vérkeringésébe, egyúttal tőkét, pénzt von ki onnan. Ehhez hozzá kell vennünk Észak-Amerika, a Karib-szigetvilág és Ausztrália őslakosságának csaknem teljes kiirtását, Afrika százmilliós emberveszteségét, az Indiában éhen halt tízmilliókat.
Ugyanakkor a gyarmatosítás védelmezői azt hangsúlyozzák: az európaiak civilizálták a „vadakat”, vasutat, templomot és iskolát építettek, elterjesztették a kereszténységet, fejlettebb termelési és szervezési tapasztalatokat adtak át. Az afrikai törzsek és ázsiai államok háborúi a gyarmatosítás előtt semmivel sem voltak kevésbé kegyetlenek, mint a gyarmati hódítás. Az indiánokat pedig sokkal inkább a véletlenszerűen behurcolt járványok pusztították ki, semmint a harci cselekmények.

 

Gyarmat típusok

Protektorátus esetén a hódító meghagyja a helyi uralkodó osztályt, megelégedve a katonai jelenléttel és az előnyös gazdasági kapcsolatokkal.

 

A koncesszió olyan gazdasági behatolás, amelyben a fejlettebb ország előnytelen szerződést kényszerít az elmaradottabbra, s a beruházás során jogi és politikai előnyhöz, kiváltsághoz jut. Jellegzetes századfordulós példa a bagdadi vasút, melyet németek építettek a Török Birodalomban, vagy a Panama-csatorna Közép-Amerikában.

 

Ha a gyarmat önkormányzatot kap, domíniumnak nevezzük.

1914 előtt csak britek alkalmazták, és csak fehér ember lakta területen (Kanada, Ausztrália, Új-Zéland) vagy ahol milliós fehér telepes kisebbség volt (Dél-afrikai Köztársaság.) A domíniumok gyarmati felszabadító háború nélkül, szervesen és fokozatosan váltak független állammá a 20. században. A gyarmatosítás sajátos formája a félgyarmat is.

 

-y-n


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A világ birodalmai, 1900 A boer államok, 1900
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98