Dtum
Login with Facebookk
1929 | November

A pénz beszél!

A Céhház újjászervezését befejeztük.
Működését megkezdte s anyagilag megerősödve, a központ támogatásával teljes erővel megindult. Felhívjuk tagjainkat, hogy befizetéseiket kezdjék meg. Befizetni csak a központban lehet minden hétfőn este 6 órától 8 óráig. Kölcsönkérvényeiket ott kell kiállítani s takarékbetéteket elhelyezni.

Szükségesnek látjuk, hogy a tagjainkkal a szükséges tudnivalókat ismertessük.

A Céhház takarék- és hitelszövetkezet az 1898 évi XXIII. törvénycikkel megalkotott Országos Központi Hitelszövetkezet tagja, annak támogatását élvezi, annak felügyelete és ellenőrzése alatt áll és a törvény által biztosított kedvezményekben részesül. Egy üzletrész értéke 50 pengő, amely egyszerre is, de legalább heti vagy havi 1 pengős részletekben fizetendő be. Beíratási díj 1-5 üzletrészig 2 pengő, 6-10 üzletrész jegyzése esetén 4 pengő, azonfelül bármennyi üzletrész jegyzése esetén 6 pengő.

A takarékoskodás a jólét útja, ezért takarékoskodjunk.
Mindenki, még a legkisebb keresetű ember is tud takarékoskodni, mert a kevésből is lehet valamicskét félrerakni s a fillérből lesz a pengő s a félrerakott kis tőkével mindig lehet valamit kezdeni s szükség esetén milyen jó, ha arra lehet támaszkodni.

A Céhházban kétféleképpen lehet takarékoskodni:

I. Üzletrészekkel.
Jegyezzünk egy pár üzletrészjegyet, amelyet legalább 6 héttel az év vége előtt lehet felmondani és az év végétől számított 6 hónap mulva lehet csak felvenni. Tehát nem olyan könnyen férhetünk hozzá és így megmarad. Lassanként egy kis tőkét gyűjthetünk így össze öreg napjainkra, abból a heti vagy havi egypár pengőből, amelyet alig érezünk meg.

II. Takarékbetéttel.
Kérjünk takarékbetéti könyvet s arra akkor helyezhetünk el pénzt, amikor van és annyit, amennyi épen van nálunk. Ha szükségünk van pénzre, akkor pedig bármikor vehetünk belőle. A legnagyobb kamatot fizetjük. 

Hitelt is vehetünk igénybe. Jól gondoljuk meg azonban, ha kölcsönt veszünk fel, mert ma a pénz drága és csak magas kamatra kapható világszerte. Csak akkor vegyünk fel kölcsönt, ha biztosan tudjuk, hogy vissza bírjuk fizetni s úgy tudjuk befektetni, hogy több jövedelmet hoz, mint amit kamatra kell fizetnünk. 

Kölcsönök.
A befizetett üzletrész erejéig kezesek nélkül azonnal lehet kölcsönt kapni. Másik tag jótállása mellett az ő befizetett üzletrésze erejéig is. Ezt meghaladó összeget csak kezesek mellett vagy betáblázásra folyósíthatunk. Fedezet nélküli hitel nincs.

Senki sem adná szövetkezetünkbe a pénzét, ha azt hallaná, hogy azt fedezet nélkül kikölcsönözzük. Ezért hozzá kell szokni tagjainknak is, hogy jótálló vagy ingatlan betáblázás nélkül kölcsönt nem kaphat.

Váltókölcsönök rendesen három hónapra folyósíttatnak. A váltó meghosszabbítható a tartozás egyharmadának befizetése esetén.

Váltók és követelések leszámítolása.
Rendes tagjainknak kinntlevő jó követeléseit átengedményezés esetén és jó váltó-adósuk váltóit leszámítoljuk. A behajthatóságért azonban tagjaink szavatolnak.

Közmunkákra előlegeket adunk, illetve munkadíjakra és anyagokra hitelt nyujtunk tagjainknak. Pályázatoknál garanciát adunk, bánatpénzt teszünk le szükség és megállapodás szerint.

Elvállaljuk tagjaink értékpapírjainak kezelését, értékpapírok vásárlását vagy eladását, házának kezelését, adósságainak rendezését. Élet- és kárbiztosításának közvetítését s mindennemű anyagi ügyeiben való sagítését.

Törekvésünk, hogy a budapesti iparosságnak anyagiakban segítéségére legyünk s hogy ezt tehessük, szükséges, hogy mindannyiunk összefogásával, a mi pénzintézetünket erőssé és naggyá tegyük. Csak úgy tudjuk az iparosságot újból felemelni, ha pénzügyileg is talpra állíthatjuk. Ha szövetségünk minden tagja hetenként csak egy pengőt a Céhháznál helyez el megőrzésre, úgy saját magának csinos tőkét gyűjt össze s az iparosságnak pedig egy hatalmas pénzintézetet létesít. Cselekedjünk.

Hivatalos óra minden hétfőn 6-8-ig. IV. ker., Cukor-u. 4. sz. alatt.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Váltó
Szabóné Fricska Anna

Az értékpapírok között igen elterjedt volt a váltó használata, viszonylagos egyszerűsége és elérhetősége tette népszerűvé.

A váltó forgatható értékpapír, kiállítója vagy elfogadója kötelezettséget vállal arra, hogy a váltón szereplő összeget meghatározott helyen és időben saját maga (vagy egy harmadik fél) fogja megfizetni. A váltót lejárat előtt is meg lehet venni, ilyenkor az esedékességig járó kamatot felszámítják, ez az ún. leszámítolás.

 

A váltó forgalomképességét és biztonságát a váltójog szigorú szabályai garantálják, közülük talán legfontosabb a gyorsított bírói eljárás biztosítása és gyakorlata.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98