Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1902 | Július

Krisztus temetése. Feszty Árpád hármas képe

A Műcsarnokban január 25-ike óta látható Feszty Árpádnak sokat emlegetett bibliai nagy festménye, Krisztus temetése, melyet Firenzében készített el, először ott is mutatta be, aztán Berlinben szerzett vele nagy elismerést a magyar festészetnek.


Feszty Árpád itthon fejlődött, s fejlődését a kiállításokon, közintézetek freskóinak képein nyomról-nyomra követhette a műszerető közönség. Az emberek bánata, a biblia és a történelem, olykor a mithologia mélyértelműsége foglalkoztatta, és a természet maga. Képein mindig találunk kitűnő tájképi részletet, a természet hangulatát mély összhangban az eseménynyel.

 

Első nagyobb festményei, melyekkel tehetségét megismertette, a tájkép-festőt s a drámai festőt oly összeköttetésben tüntették föl, hogy szinte elválaszthatatlannak látszottak. Ilyenek a Golgotha és Szent Gellért vértanusága. Mind a kettőn a természet komorsága, a levegő elsötétülése, a felhők viharából kiáramló sugarak fénye mellett jelennek meg az alakok. A festménynek tájképi részei: a nehéz felhő, az ég zivataros villogása szintén becses részei a képnek.


A Golgotha nagy tragédiájával Feszty már régebben foglalkozott. Nem a hagyományos felfogást festette: saját felfogása, gondolkozása, érzése nyilvánúlt. A történeti múlt világ fölidézésére törekedett, s a vallásos ihlet mellé vette az emberi fájdalmat és szenvedést. A Krisztust sirató asszonyok czimű nagy festménye a Műcsarnok legfőbb jutalmát nyerte.


Hosszú tanúlmány előzte meg a Krisztus temetésé-nek megfestését.


Az öt méter magas és tizenhárom méter hosszúságú nagy kép három részre oszlik: Krisztus temetésének három nagy mozzanatát festette meg a művész: a keresztről levételt, a sirba vitelt és a sirt, melynél siratják. A hármas kép közül a sirba vitel a legnagyobb, a két szélső félakkora sincs.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Szappanos Galéria Krisztus levétele a keresztfáról Krisztus siratása
Cikk-ajánló
Borzalmas rablógyilkosság Budaőrsön Borzalmas rablógyilkosság Budaőrsön
Ma éjszaka borzalmas rablógyilkosság történt Budaörsön. A Fő-utca 26....
Az OTE atletikaversenye Az OTE atletikaversenye
Szent István napján a jótékonyság szolgálatában rendezte az OTE...
A földrajzi társaság A földrajzi társaság
A földrajzi társaság április 14-iki ülésén,melyen Havass Rezső...
"Hja, háború van!"
A betegemnek tejet akartam szerezni. Beszaladgáltam minden...
Lipót király a kongói kérdésről Lipót király a kongói kérdésről
Lipót belga király a minap egy amerikai ujságirót fogadott, a kivel a...
A toszkánai cinquecento kiállítása A toszkánai cinquecento kiállítása
Az olaszok rendezte nagyszerű kiállítások ama sorozatában, amelyeken...
A Dunagőzhajózási tesped A Dunagőzhajózási tesped
Ausztriában egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a viziutak...
A Thomka - emlékverseny A Thomka - emlékverseny
Vasárnap délelőtt bonyolította a BEAC a hagyományos „Thomka...
Ferencz József főherczeg utazása Ferencz József főherczeg utazása
Régebben tervben volt, hogy Ferencz Ferdinánd trónörökös Brüszszelbe...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98