Dtum
Login with Facebookk
1929 | November

Móricz Zsigmond - Osvát Ernő

Osvát Ernő, a Nyugatnak alapítása óta szerkesztője s az új magyar irodalom igazi vezére, 1929 október 28-án meghalt.

Búcsúlevelében azt kívánta, hogy temetésén "csend legyen", sírja "jeltelen maradjon" és a Nyugat ebből az alkalomból csak annyira foglalkozzék vele, amennyire az "elengedhetetetlen".

Ezt a parancsot a Nyugat egy néma számával teljesítettük.

A szótalan cselekedet emberéhez, akinek hallgatása szigorúan állt őrt minden szavunk mögött, talán legméltóbb tisztelgés is ez az ünnepies némaság. Mint a fájdalom szívdobbanása kihagy, mint a munkás gyásza jeléül megállítja gépeit: mi, munkatársai, úgy tettük le tollunkat egy percre, hogy annál izzóbban emlékezzünk reá.

Mi volt ő nekünk? Nem életrajzi anyag, hanem élő akarat, amely két és fél évtizeden át napról napra dolgozott és küzdött velünk és érettünk. E munka és küzdelem vált életének legfőbb tartalmává s csak a jövő távlatából lehet majd látni, milyen mértékben nyomta rá jegyét az ő szelleme irodalomtörténetünk e korszakára, közvetlenül és közvetve, láthatóan és láthatatlanul. Alig van e korszaknak magyar írója, aki ne kapott volna tőle ösztönzést, irányítást, felszabadítást.

Csodálatos a munka, amit végzett. Folyton figyelő, szüntelen olvasó, szakadatlan ítélő szelleme számontartotta az ország minden fölcsillanó tehetségét, mint bányász az aranyérceket s európai látókörében minden feltünő jelenség azonnal a maga helyére illeszkedett. Szíve ügye volt minden tehetség sorsa s mennél kevésbé ismerték el, annál inkább. Szeme oly jelenségeket látott meg nyelvünk határain kívül is, minden égtájon, akiket még saját nemzetük sem méltányolt eléggé s megérte, hogy az idő neki adott igazat.

Linnéje volt magyar virágok flórájának, Érdeklődése határtalanul szabad és tárt. Minden feltünő talentumot a maga belső törvényei szerint vizsgált és értett meg. Ebből a szempontból tipikusan magyar kritikus, aki, mint a nagy úttörők, az írás szeretetében össze tudta fogni magában és maga körül a legkülönbözőbb, sőt legellentétesebb tüneményeket. Sem személyi, sem világnézeti tekintetek nem akadályozták abban, hogy minden távolságokon át meg ne lássa, ami érték vagy igazság. Személytelensége szinte fenséges volt.

Szelleme sohasem múlhat el a magyar irodalomból. És sohasem fogja elhagyni a Nyugat lapjait. Az írásnak az az erkölcse, amely életéből és művéből sugárzott, bennünk munkál. Éles szemüvege tovább is rávillog kéziratainkra, ítélete parancs marad, a hallgató vezért követi a sereg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98