Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1902 | Július

Rendelet a helynevekről

Az 1898-iki IV-ik törvényczikk kimondja, hogy minden községnek csak egy hivatalos neve lehet, és pedig a történeti név. A bécsi és németországi lapok erre meginditották az izgatást, hogy a magyarok ismét zsarnokoskodnak és magyarositják a helyneveket. Már pedig itt magyarositásról szó sincs, mert például Szeben nem magyar név (Dalmácziában is van Sebenico), hanem arról a szükséges intézkedésről, hogy egy-egy városnak, helységnek a különböző nemzetiségek nyelve és kiejtése szerint ne legyen három neve is, az eltorzitott nevek pedig eredeti alakjokat őrizzék meg: például Medgyes nevét Mediás-nak ne irják.

 

A földrajzban, a postaszolgálatban, a közigazgatásban nagy zavart okoz, ha Szeben a németnek Hermannstadt, az oláhnak Sibiu. Az emlitett törvény életbeléptetésére Széll Kálmán mint belügyminiszter most adta ki a rendeletet. A hivatalos iratokban mindig a belügyminiszteriumban megállapitott név használandók, a mint ez a helységek törzs-könyvében foglaltatik. Iskolai könyvekben, okiratokban, czégbejegyzéseknél kötelező ugyan a törvényes név használata, de e mellett zárjelben az eltérő név is használható. A miniszteri rendelet szerint a helynevek mindig összevonva irandók, például Kiskunfélegyháza (ezelőt Kis-Kun-Félegyháza), Nagyenyed (ezelőtt Nagy-Enyed), stb.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
A zágrábi sportélet A zágrábi sportélet
Horvatski Akademski Sportski Klub Zágráb legszebb helyén a Maximirben...
Rövid hírek Rövid hírek
A mainzi francia haditörvényszék a napokban halálraítélt szabotálás...
Rövidek Rövidek
Az első ujságoldalakon nagy fekete betük jelentik, hogy megsemmisitő...
Képviselők fizetése Képviselők fizetése
A képviselőház gazdasági bizottsága október 11-ikén annak daczára,...
A tűzhányók A tűzhányók
Alig egy év óta a szokottnál is gyakrabban hallunk a föld belső...
Ujabb feszültség a távolkeleten Ujabb feszültség a távolkeleten
A vasárnap folyamán Sanghájba érkezett japán jelentések közelebbi...
Pesti bál Pesti bál
A cím azzal fenyeget, hogy a biedermeier keringővilágáról vagy anyánk...
Kórházvonatok Kórházvonatok
A csatatéren áll a harc. A sebesült vitézek egymásután jönnek a...
Erőteljesen fokozta belső erejét és teljesítőképességét a MFTR Erőteljesen fokozta belső erejét és teljesítőképességét a...
42. közgyűlését tartja június 30-án a Magyar Királyi Folyam- és...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98