Az 1898-iki IV-ik törvényczikk kimondja, hogy minden községnek csak egy hivatalos neve lehet, és pedig a történeti név. A bécsi és németországi lapok erre meginditották az izgatást, hogy a magyarok ismét zsarnokoskodnak és magyarositják a helyneveket. Már pedig itt magyarositásról szó sincs, mert például Szeben nem magyar név (Dalmácziában is van Sebenico), hanem arról a szükséges intézkedésről, hogy egy-egy városnak, helységnek a különböző nemzetiségek nyelve és kiejtése szerint ne legyen három neve is, az eltorzitott nevek pedig eredeti alakjokat őrizzék meg: például Medgyes nevét Mediás-nak ne irják.

A földrajzban, a postaszolgálatban, a közigazgatásban nagy zavart okoz, ha Szeben a németnek Hermannstadt, az oláhnak Sibiu. Az emlitett törvény életbeléptetésére Széll Kálmán mint belügyminiszter most adta ki a rendeletet. A hivatalos iratokban mindig a belügyminiszteriumban megállapitott név használandók, a mint ez a helységek törzs-könyvében foglaltatik. Iskolai könyvekben, okiratokban, czégbejegyzéseknél kötelező ugyan a törvényes név használata, de e mellett zárjelben az eltérő név is használható. A miniszteri rendelet szerint a helynevek mindig összevonva irandók, például Kiskunfélegyháza (ezelőt Kis-Kun-Félegyháza), Nagyenyed (ezelőtt Nagy-Enyed), stb.