Dtum
Login with Facebookk
1901 | November

Néhai Arany Juliska

Úgy hittem, ha röviden elbeszélem e szegény gyermek és édes anyja végső napjainak megható jeleneteit s a rájok vonatkozó családi és irodalmi emlékeket összeállítom, rokonaink és barátaink szívesen megőrzik e füzetet, hogy belőle néha-néha rájok emlékezzenek.


Ne tekintsék e közlést nyilvánosnak, egyszerűen kéziratnak van szánva, kegyeletből és emlékül.


Budapesten, 1896. november.


Arany László.

Úgy halt meg, mint az édesanyja.
Fiatalon, boldogan, szeretve és szerettetve. Oly váratlanúl; annyi reményt semmisítve meg. Nemcsak a saját életök boldogságáról álmodott reményeket, hanem mások életének legkedvesebb álmait is. Mintha a halál nem elégelte volna meg életök elrablását; az itt hagyottak jövendő életének legféltékenyebben ápolt örömeit is elvitte magával. Olyan hasonló volt búcsújok is az élettől!


Nem az elenyésző és rettentő, de sivár látványa, hanem öntudatos-vagy annak látszó- búcsúzása a távozó léleknek. Mintha valóban csak elköltözésre készültek volna, mintegy "isten hozzád"-ot rebegve vissza, onnan, a sejtelmek felfoghatatlan világából. Hogy az ingatag hit új erőt nyerjen s a kétkedő lélek úrja megtanúljon imádkozni.


Piroska még féléves sem volt, mikor édes anyját elvesztette. De nem a neki adott életet kellett anyjának a saját élete árán megváltania. Ifjú anya első gyermeket könnyebben alig hozhatna világra. Délután négy órakor (1865 julius 24.) még a kertben sétált s este nyolczkor már mosolyogva nézte a kis jövevényt, a ki, íme, csendes fészkökbe érkezett.


"Juliska tudni sem akar arról"-írja a férje másnap-"hogy neki most betegképen kell magát viselnie. Beszél, rendelkezik s tűnődik, hogy "ennek az idegen kis leánynak" mi legyen hát a neve?"


Az ifjú anya gyorsan erőhöz jutott. Csakhamar maga gondozhatta, saját keblén táplálhatta gyermekét. Pár héttel a születés után már saját kezével írja leveleit anyjához, telve a gyermekén csüggő léleknek hol örömeivel, hol aprólékos aggodalmaival. A saját egészsége ellen egyéb panasza sincs, mint hogy hízni kezd, régi ruháit nem használhatja.


Csupa remény, csupa hála, csupa idyll e levelezés. Utolsó levelét szülei ezüst-menyegzőjére küldte:

Nagy-Szalonta, 1865. november 19.


"Kedves jó szüleim!


Későn bár, mert mára kell vala e levélnek megérkezni, írok; írok s elmondom szívem mélyéből eredt kívánságomat s az enyim mellett Kálmánét, hogy adjon Isten kedves jó szüleimnek még egy huszonöt évet együtt, boldogságban, egészségben, megelégedésben tölteni. Adja Isten, hogy az a szeretet, végtelen becsülés egymás iránt s az a példás egyetértés, példaként álljon-mint életök egyéb mozzanata- gyermekeik s majdan unokáik szeme előtt, s csak annyira s annyiban teljesítsék éltök társa iránti kötelességöket, miként jó szüleink teljesítették! Bár ott vagy itt tölthetnők e napot s ne csak egy száraz levél lenne óhajtásaink tolmácsolója!"...


Mennyi kedves örömet vitt volna válaszul e levélre az apa következő felelete:


"Édes gyermekeim!

 

Illő, hogy én is megköszönjem nektek azon szíves, jó kívánatot, melylyel rólunk, házasságunk 25 éve leteltével, megemlékeztek. Adja Isten, hogy még néhány boldog évet tölthessünk együtt, de nemcsak mi ketten együtt, hanem veletek, édes lelkeim. Azt a napot szerettem volna egy kis örömünneppé tenni, de egy az, hogy nélkületek örömünk nem lett volna teljes, más az, hogy épen azokban a napokban édes anyátok egészsége nem volt a legjobb, s én is sok hivatalos gonddal valék elborítva- biz az egész csendben folyt le és a szokott egyhangúsággal.

 

Megemlékeztünk róla mi magunk, csendesen, homoeopaticus állapotunkban még egy poharat sem koczintva; de nem híttunk senkit és nem emlegettük senki előtt. Pedig számítottam volt rá, hogy majd egy kis baráti körben elmondom, hogy még sincs nekem miért zúgolódni a sors ellen valami nagyon: 48 éves koromra két gyermekem tűrhetően fölnevelve, egyikkel magam már nagyapa,-a másik is ott áll, hogy ide s tova-megélhet; hogy 25 évünk mint egy boldog óra röppent el; hogy azt a megelőző szíves női gondot, melyben édes anyád folyvást részesített, soha én meg nem hálálhatom; hogy vénségünkre, ha kincseket nem, annyit szereztünk mégis, a mi megmentene a koldulás szégyenétől etc, szóval, hogy egyre-másra véve panaszkodnám,-de biz' abból az estélyből semmi sem lett és a dictio elmaradt."


E kedves igéretnek azonban Juliska már nem örülhetett. Sulyos betegen feküdt deczember 2-ika óta. Meghűlt, méhgyulladást kapott. Öt-hat napon át lebegett élet és hall között, de aggódó férje csak az első roham elmúltával merte tudósítani a szülőket, midőn már az orvosok hite szerint "-hála Istennek- a beteg túl volt a veszélyen."

 

Hanem a láz nem maradt el, sőt pár nap múlva ismét hevesebbé vált. Szülők és testvér kétségbeesetten siettünk, hogy őt még egyszer láthassuk. Megérkezésünk napján ismét mutatkozott állaptában némi javulás; öntudata visszatért s az orvos megtiltotta, hogy jövetelünket vele tudassák, mert e hír nagyon felizgatná. De ő megérezte, vagy kitalálta s esdekelve kérte férjét, vezessen bennünket ágyához.


Milyen találkozás volt az! Csupa nyájas mosoly minden arczon s alig egy-két szó: "Úgy-e kedvesem, már jobban vagy?"-"Óh, sokkal jobban! Köszönöm, nagyon-nagyon kösznöm, hogy eljöttek."-"Csak csendesen, kedves leányom, majd meggyógyít a jó Isten."


Karácsony ünnepén még volt némi reményünk. De ünnepek után (atyám neve-napján) le kellet mondani mindenről. Élete-ereje nem birta meg a küzdelmet s kimerűlt.


Hanem a mily mértékben fogyott a testi szervezet ereje, mintha úgy növekedett volna "diadalmas lelkének" hatalma "a roncsolt anyag" fölött. Az utolsó napon arczáról eltűnt a korábbi bágyadtság, tekintetében a kimerűltségnek nem maradt nyoma, szeme fölragyogott, homlokát lelkesűltség tette sugárzóvá s egész valóján oly szemmel-látható volt a szellem erejének utolsó fellobbanása, hogy ez órákban szörnyű tusáját s a halál rettenetességét még környezőivel is csaknem feledtetni birta. Mintha oly spherákból tekintett volna vissza reánk, melyek a mi szemeinknek láthatatlanok s onnan hozott volna nekünk vigasztalást és enyhületet.


Biztos öntudat látszatával s egész tekintetén a tisztalátás kifejezésével beszélt nekünk a túlvilágról, melyet ő már szemeivel lát: "Ne búsuljanak, kedveseim, a lélek él, mi találkozni fogunk."--"Én látom az útat, mely ama hazába visz."--"Látom az arany-hidat...ott...ott...menni fogok."--"Az ige, az eszme örökké való!"-


Sokáig beszélt vagy szavalt így, csengő erős hangon, olykor fel is ülve ágyában és magasra emelve karjait. Majd elbúcsúzott, sorban mindnyájunktól: magához ölelt, megcsókolt, mondott vígasztaló szavakat: válnunk kell, de a válás nem örökös. És szeretetünkbe ajánlotta kicsi leányát. Ezt is oda vitték ágyához, de rémülten küldte el: "Itt a halál van, vigyék el a halálból."


Kevéssel utóbb nehéz küzdelem nélkül adta ki utolsó lehelletét.
Tompa hátrahagyott iratai között fenmaradt két levele a szegény atyának. Az elsőt mindjárt az utolsó küzdelemre virradt reggelen írta. Ez csak ennyi:

"Szalonta, 1865 deczember 29.
"Kedves barátom! Az én édes jó leányom, drága Juliskám nincs többé! Huszonöt napi gyötrelmes betegség után-mely görcsös méh- és hashártya-gyúladáson kezdve, typhusos lázban végződött-tegnap, 28-án, éjfélutáni fél kettőkor adta ki áldott lelkét. Temetése holnap délelőtt lesz. Kis árváját egészségben, de minő sorsnak hagyta itt! Óh, barátom, ki hát boldog a földön!"

 

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Az olaj fokról-fokra kiszoritja a szenet Az olaj fokról-fokra kiszoritja a szenet
Érdekes kimutatást közöl a Magyar Statisztikai Szemlében Somogyi...
Döntetlenül végződött a  Magyar Kupa döntője Döntetlenül végződött a Magyar Kupa döntője
Ferencváros – Hungária 1:1 (1:0) A Magyar-Kupa tizenhatodik...
A mainzi Gutenberg-ünnep. A mainzi Gutenberg-ünnep.
Annak a több napra terjedt ünnepélynek, melyet a múlt hó vége felé...
A sebkezelés fejlődése A sebkezelés fejlődése
Amikor Metschnikoff évtizedekkel ezelőtt a fehér vérsejtekre...
Jules Verne Jules Verne
Jules Vernének a franciák most ülik száz éves születésenapját, s úgy...
Focillon festészet-története
Kétségtelen, hogy a nyugateurópai művészet centrális területei a...
Meghalt madárvédelemben Meghalt madárvédelemben
A földmivelési miniszter szigoruan eltiltotta az erdei éneklőmadarak...
Fehér Lola a legjobb hölgyatléta Fehér Lola a legjobb hölgyatléta
Vasárnap délelőtt a Phöbus SE női atlétikai versenyt rendezett a BBTE...
A kishaszonbérletek meghosszabbítása A kishaszonbérletek meghosszabbítása
A hivatalos lap közli a mezőgazdasági kishaszonbérletekről és a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98