Dtum
Login with Facebookk
1903 | Augusztus

XIII. Leo pápa a ravatalon

A pápa holttesttét, miután bebalzsamozták, julius 22-ikén este átvitték a Szent-Péter-templomba és ott ravatalra helyezték.
A pápa holttestét az átszállitás előtt főpapi ruhába öltöztették. Fejére püspöki süveget tettek. Kezében elefántcsontból és ébenfából készült feszület volt. Gyűrűs ujjára a püspöki gyűrűt huzták.
A templom előtti téren rendkivüli tömeg várta, hogy a pápa ravatalához juthasson. A tolongásban rendőrség és katonaság tartotta fenn a rendet. A ravatalnál a hagyományos lábcsókot nemsokára meg kellett akadályozni. A lábon levő aranyos papucsot szokták megcsókolni. A holttest bebalzsamozása azonban nem sikerült és igy a legcsekélyebb érintést is el kellett kerülni. A halott arczát alig lehetett fölismerni, a mihez nagyban hozzájárult az is, hogy a pápa műfogakat hordott, melyeket most eltávolitottak. A holttest nyaka föl volt dagadva. Az arczon fekete foltok mutatkoztak.


A szent kollegium elhatározta, hogy a pápát julius 25-ikén este eltemetik.
Esti hét órakor a Péter-templomot villamos fénynyel világitották ki. Csak azokat bocsátották be, kiknek jegyök volt. Az oltári szentség kápolnájában végezték az utolsó szertartást.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98