Dtum
Login with Facebookk
1903 | Február

Beszéd a katonai kiadások ellen

Beöthy Ákos: A katonai javaslatok a legvakmerőbb támadások a nemzet érdekei ellen. A katonai javaslatok ellen jogosult a leghatározottabb ellenállás, sőt még az obstrukció is. Mivel okolják meg a hadsereg folytonos szaporitását. A nagyhatalmi állással? Hiszen azt sem tudjuk, hogy mi az a nagyhatalmi állás. Ha a monarkhiának tiszteletre méltó állásra van szüksége: ehhez nem hadsereg kell, hanem rendezett viszonyok, meg pénz, igen sok pénz. Hóditás czéljából szükséges talán a nagyhatalmi állás. Szó sincs róla, hisz ezt hivatalosan tagadják.

 

A haza védelmére meg épen nem szükséges a nagyhatalmi állás. A nagyhatalmi állás semmi más, mint az uralkodóház családi politikája.  A szertelen hadügyi követeléseket mindig az orosz mumussal okolják meg. Megrémitik a delegácziót, mely azt hiszi, hogy a határon már ránk törni készül az orosz s mikor megkapják a költséget és elköltik, akkor a külügyminiszter fennen hirdeti, hogy a béke szilárd és tökéletes. (Derültség.) Fölhozzák a folytonos fegyverkezés igazolására a keleti kérdést is. A keleti kérdésről azt hallotta egy kiváló diplomatától, hogy ha a diplomáczia akarja, akkor van keleti kérdés, de ha nem akarja, akkor nincsen.

 

Hogy monarkhiánk és Oroszország a Balkán miatt háborut viseljen: az egyelőre nem tartozik a kötelességek közé. Hiszen ismerjük II. Miklós czár békés érzelmeit. Nincs semmi értelme annak, hogy a különféle államok seregeit a létszám szempontjából hasonlitsuk össze. Az orosz hadsereg óriási, de egyrésze Ázsiában, másrésze meg a Kaukázusban van lekötve. Hegyi ütegekre van szükségünk, azt mondják. De ugyan kivel fogunk mi helyi háborut viselni?  Talán Montenegróval?

 

Minek szaporitjuk a flottát? Hiszen ha a fejünk tetejére állunk, akkor se lehetünk tengeri hatalom. Nem hihetünk a háboru rémében, ha Ausztria fönnállása európai szükség. S mégis ugy fegyverkeztünk, mintha a határszélen éhes farkasok csordái lesnének ránk. Ma már vége van a dinasztikus háboruknak, ma már csak nagy nemzeti érdekekért lehet háborut viselni.

 

S egy nemzetnek sem érdeke, hogy Ausztriából valamit kapjon. Elzász-Lotaringiának nem örülhet Németország, mert félszázadig fegyverben kell miatta állania. Le kell végre számolni azzal, hogy a hadügyi kormány játssza fölöttünk a Gondviselés szerepét; van a magyar országgyűlésnek elég esze, hogy megvédje az országot, ha arra szükség lesz. Nem fogadja el a törvényjavaslatot. (Zajos tetszés és éljenzés a baloldalon.)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98