Dtum
Login with Facebookk
1903 | Május

Elfogott kivándorlási ügynök

A felvidék egyik hírhedt kivándorlási ügynökét, Albersz Oszkárt a német rendőrség letartóztatta Ratiborban. Osztrák ügynök volt, de Felső- Magyarországon működött és uraskodott. Több bűntársával együtt fogták el.

 

Albersz rendesen vasúti tiszti egyenruhában szokott megjelenni s ezzel az öltözetével is nagyon hatott a falusi népre, melynek fűt-fát ígért. Azt beszélik, hogy Albersznek évi husz-harminczezer forint jövedelme volt a kivándorlók révén. A brémai hajótársaságoknak ezer számra azállította a kivándorlókat.


Egy Kassáról érkezett tudósítás így számol be a veszedelmes emberről. Albersz Oszkár előkelő, gazdag családból származik. Multja nem valami tisztes.

 

Váltó- és okirat hamisításért több évre el volt már zárva s nem egyszer ült az eperjesi ás sátoraljaujhelyi fogházakban, a hova kivándorlásra való csábítás miatt hosszabb időre került.

 

Ezreket és ezreket költött Kassán, a hol fényesen berendezett lakása volt s hivatalosan, mint gépügynök szerepelt. Összeköttetésben állott a brémai és hamburgi hajósczégekkel, a kiknek a hajójegyét árusította.

 

A kassa-oderbergi vasút vonalain is állandóan űzte mesterségét, az utasokat rábeszélve a jegyvásárlásra s fölváltva magyar pénzüket német pénzre. A rendőrség számtalan eljárást indított már ellene.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98