Dtum
Login with Facebookk
1903 | Május

Zsidóellenes zavargások Dél-Oroszországban

Oroszországban, Dubossari városban egy Ribalenko nevü keresztény fiut meggyilkolva találtak a patakban. Csakhamar hire terjedt, hogy a gyermek rituális gyilkosság áldozata s terjesztették azt a mesét, hogy a fiu utoljára egy zsidó ember boltjába ment, s onnan nem jött ki többé. A kormányzó szigoru vizsgálatot inditott, a fiu holttestét kétszer is kiásták a sirból és megállapitották, hogy verekedés közben gyilkolták meg. De azért az izgatás tovább folyt s az orosz húsvét két napján, április 19-én és 20-án több besszarábiai helységben nagy zavargás támadt.


Kisenev városban történtek a legvéresebb zavargások. A nép erre a zsidó városrészbe tolultak s nem telt bele egy óra, a város valóságos ostromállapotba jutott. Beverték a zsidók ablakait, berontottak a boltokba, raboltak és tovább vonultak. A zavargások alatt hetvennél több embert, köztük negyvenöt zsidót megöltek. A kormányzó előbb Pétervárra táviratozott utasitásért s csak ennek megérkezése után fogott hozzá a rend helyreállitásához és a katonaság keményebben lépett föl. A kár felületesen becsülve is nagyobb lehet két millió rubelnél.


Pétervárról érkezett hir szerint a czár szigoruan utasitotta Raaben beszarábiai kormányzót, hogy szigorral üldözze a bűnösöket. Eddig nyolcszáznál több embert tartóztattak le. A környéken megerősitették a helyörségeket és kiáltvány utján tudatták a lakossággal, hogy a zavargásokat fegyveres erővel fogják elnyomni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Jótékony célú válogatott mérkőzés Bécsben Jótékony célú válogatott mérkőzés Bécsben
Magyarország – Ausztria 4:1 (1:0) Ünnepe volt vasárnap a...
A véletlen A véletlen
Két úr, utánok egy rendőr állitott be a fogalmazóhoz. Az egyik uron...
Nagy Ferenc miniszterelnök nyilatkozata a béketárgyalásról Nagy Ferenc miniszterelnök nyilatkozata a béketárgyalásról
Nagy Ferenc miniszterelnök csütörtökön a sajtó képviselői előtt...
Gyümölcsök műérlelése etiléngázzal és az egészségügyi szempontok Gyümölcsök műérlelése etiléngázzal és az egészségügyi...
Tapasztalati tény, hogy a korai piacokon megjelenő és az újság...
Jászai Mari újra a  Nemzeti Színházban! Jászai Mari újra a Nemzeti Színházban!
A kitűnő tragikai művésznő, Jászai Mari asszony ez év elején...
Moratóriumok Európában Moratóriumok Európában
Szerbiában három havi moratóriumot hirdettek ki. Franciaországban...
A Duna deltája, a hullámtörők meghosszabbítása A Duna deltája, a hullámtörők meghosszabbítása
Idők folyamán a torkolati bejárónál nagy változás ment végbe. Maga...
A magyar komunisták kivégzésének ügye az angol alsóházban A magyar komunisták kivégzésének ügye az angol alsóházban
A MTI. Munkatársának szikratávirata a budapesti rádió-állomás utján....
Tiszta egységespárti kormány alakul a parlament összeülése után Tiszta egységespárti kormány alakul a parlament összeülése után
A választási küzdelmek végük felé közelednek. A tegnapi...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98