Dtum
Login with Facebookk
1903 | Március

Bandák Macedóniában

Valami 800 kisebb, mozgékony banda van szervezve Maczedóniában, melyekhez többnyire csak 8-8 ember tartozik. Ezeknek a feladata a forradalmi szellemet terjeszteni, a forradalmi ügy árulóit kipuhatolni és kivégezni, fegyvereket csempészni, s ha az idő elérkezik, a forradalmi bandák magváúl szolgálni. Maczedóniában, mihelyt az est leszáll – irja az emlitett orosz lap – megszünik a török uralom s kezdetét veszi a bandák uralma. A bandák nappal a hegyek közt, búvóhelyeiken tartózkodnak. E szervezet élén egy titkos központi bizottság áll, melynek székhelye csak kevesek előtt ismeretes. A bizottság valódi rémuralmat gyakorol a lakosság felett s pedig vallás- és nemzetiségi különbség nélkül; élet és halál felett itél, fegyvereket gyűjt és osztogat.


Bizonyos, hogy mig ezt a titkos rémuralmat ki nem irtják, addig reformokról komolyan szó sem lehet. Már pedig ezt csak fegyveres erővel lehet kiirtani. A fő kérdés tehát az, hogy képes lesz-e a török kormány ennek a feladatnak megfelelni. A helyzet tehát Maczedóniában megnyugtatónak nem mondható. A béke komolyabb megháborittatása azonban talán mégis elháritható, mert a forradalmat Maczedóniában tuladjonkép csak a bolgár elem akarja, ellenben a többi nemzetiség: a görögök, albánok, maczedo-oláhok és szerbek, meg természetesen a törökök, nem akarják, mert jól tudják, hogy ha a bolgár nemzetiség magához ragadná az uralmat, akkor nekik roszabb dolguk lenne, mint a török uralom alatt. A béke barátai tehát remélik, hogy – legalább a jelen évben – a béke megháborittatni nem fog, mert a maczedóniai forradalmi pártot Törökország képes lesz féken tartani, Bulgária pedig nem mer beavatkozni s ha ezt tenné, maga vallaná kárát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98