Dtum
Login with Facebookk
1903 | Október

«Dr. Nebántsvirág

A Víghszinház október 3-ikán, úgy látszik, ráakadt az idei kassza-darabjára. "Dr. Nebántsvirág" a czíme, a szerzője két ügyes kezű franczia: Mars és Desvallieres, a kik már nem idegenek ebben a szinházban.

 

A darab sikerét az biztosítja, a mi tavaly a "Bob herczeg"-ét, hogy sikamlósságoktól mentes. Egy-két csintalan mondás kerűl ugyan a párbeszédben, de a közönség, a mely e tekintetben leszállított igényekkel seregel ebbe a piros függönyös, vidám házba, elnéz valamit a nagyobb mulatság kedvéért.


A "Dr. Nebántsvirág" mulatságossága csupa helyzetkomikum s szinte akrobatai ügyességet kiván szereplőktől, mint az újabb angol vigjátékok és operettek. Az udvarlók folyvást szekrényben és pamlag alatt bújkálnak s dr Nebántsvirág maga folyton vándorol egyik lakásból a másikba, a melyeket csak egy fal választ el s egy rejtekajtó.

 

A falon innen komoly ügyvédi irodában méltóságos arczczal fogadja ügyfeleit, a falon túl pedig egy fiatal divatárus lány várja, – a barátnője. Közben egy féltékeny fiatal asszony ismerőse hol itt, hol ott keresi s a másik szállására illanó ügyvéd helyett mindig a saját férjével akad össze, a ki meg az ügyvéd úr barátnőjével tart fenn ismeretséget.

 

Ilyen bohó és elcsépelt szálakból van összegabalyítva a bonyodalom, a melyben elmésség sem sok van, finomság meg épen semmi, de izléstelenség sincs sok. Az újdonságban Beckné Kertész Ella, Harmath Hedi, Hegedűs, Góth és Tapolczai játszottak nagyobb szerepeket, de szóhoz jutott benne a szinháznak majdnem valamennyi tagja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Osvát Ernő becsületrendje Osvát Ernő becsületrendje
A Nyugat írói és barátai szomorú örömmel olvashatták, hogy Osvát...
A nyersgumi ipari feldolgozása, anyagok csoportjai A nyersgumi ipari feldolgozása, anyagok csoportjai
A gyakorlatban alkalmazott második eljárásnak felfedezője, Alexander...
Királyunk látogatása az angol királynál Marienbadban Királyunk látogatása az angol királynál Marienbadban
Ő Felsége augusztus 16-ikán látogatást tett a csehországi Marienbad...
Támadás a Somme-nál Támadás a Somme-nál
Haig brit főparancsnok bízott ez áttörésben, habár munkatársai...
A priusz A priusz
A priusz, amelyről ezuttal szó van, az az elsőbbség, amelyet Chorin...
Magyar irodalmi almanach az 1941. évre Magyar irodalmi almanach az 1941. évre
A könyvet a fiatal írók egy előkelő csoportja adta ki, minden...
Az elektromos forrasztás Az elektromos forrasztás
Mikor a szekerünk a rossz, homokos uton nagy kinnal a fordulóig ér, s...
A MASz. athletikai kezdők versenye A MASz. athletikai kezdők versenye
Elsőízben rendezte a MASz a kezdők versenyét a Hungária-úti pályán....
Példátlan botrány a káposztásmegyeri lóversenyen Példátlan botrány a káposztásmegyeri lóversenyen
Húsvét vasárnapján a káposztásmegyeri lóversenypályán rendezte meg...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98