Dtum
Login with Facebookk
1903 | Október

A BEAC versenye

Szeptember 27-én folyt le az egyesület lágymányosi versenypályáján a BEAC. versenye, mely két egyetemi bajnokságot is ölelt fel a súlydobásit, melynek győztese – mint előre látható volt – Kozla András (BEAC.). Magyarország súlydobó bajnoka lett, míg a fél ang. mfdest az MFC. vittel el Nirnsee Gyulával.

 

A versenynek kiváló száma volt a gerelyvetés, melyet a BEAC. tagjai már régebben szeretettel művelnek s amelyben Csorna Kálmán lényegesen megjavította az országos rekordot.

 

A magasugrásban Dáner Béla szép stylben győzött. A verseny különböző számaira úgy a vallás- és közoktatásügyi miniszterium, mint az egyetem tanácsa tűzött ki izléses tiszteletdíjakat. Szemere Miklós értékes díja pedig annak a BEAC. tagnak volt szánva, aki a három súlygyakorlatban a legtöbb pontot éri el. Ily címen Csorna lett a díj szerencsés elnyerője.


A verseny megkezdését a hivatalos személyek bevárása késleltette volt, úgy hogy az utolsó számokat párhuzamosan kellett lebonyolítani. A versenydíjakat az athletikai viadalt követő football-match félidejében Heinrich Gusztáv rektor osztotta ki.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Súlydobó. Horváth Géza szoborműve Weymann Alfréd, a BTC tagja Nirnsee Gyula
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98