Dtum
Login with Facebookk
1904 | Augusztus

A port-arturi orosz hajóhad kitörése

Augusztus 10-ikén reggel 6 órakor az orosz hajóhad kitört Port-Arturból, hogy elmeneküljön. A kitörés még nyujthatott menekülést. Úgy látszik, az volt a czél, hogy elérjék a khinai semleges partokat, főleg pedig Kiacsau-t, mely német terület, és melyet a németek ép úgy béreltek ki Khinától, mint az oroszok Port-Arturt, az angolok Vej-Háj-Vejt. Kiacsau területén van Csingtau kikötő is, szintén német hatóság alatt. Ez össze nem tévesztendő Csifu khinai kikötővel, mely a legközelebbi khinai hely Port-Arturhoz.


Az ellenséges hajóhadak délelőtt 10 órakor kezdték meg a csatát, mely délután öt óráig tartott. De az ütközet újra kitört és késő estig tartott. Az esti homályban az orosz hajók szerteszét menekültek, de a legtöbb nagyon megrongálva. Elesett a hajóhad parancsnoka Vithoff is, a ki az orosz tengerészet legjobb tisztjei közül való és a „Petropavlovszk” felrobbanásakor meghalt Makarov vezéri helyét foglalta el.

 

A „Czeravics” pánczéloshajó kormánykészüléke megsérült, minek következtében szükségessé vált, hogy a többi hajónak körül kellett vennie. Uchtomszki herczeg vette át a hajóhad vezényletét és a „Czezarevics” nem tudta a hajóhadat kisérni, és dél felé vette útját, hogy megkiséreljen saját erejéből Vladivosztokba jutni. Az „Aszkold” egyik kéményét egy ágyúlöveg teljesen leszakította, a másikat is számos golyó érte.


Csingtauból jelentik augusztus 15-ikéről: A „Czezarevics’ 11-én éjjel négy tengeri mérföldnyi gyorsasággal megérkezett. E gyorsaság elérésére sok szenet kellett fölhasználnia. Kormánykészüléke elromlott, egy ágyúja használhatatlanná lett, árbóczai szét voltak zúzva, kéményei átlyukasztva. A parancsnoki hídon és egyéb helyeken nagy vértócsák voltak.

 

A vízvonal alatt történt sérüléseket ideiglenesen kijavították. A hajó az augusztus 10-iki ütközetben déltől estig folyton ki volt téve az ellenség tüzelésének. Féltizenkét órakor egy, a hajóra zuhanó gránát ugyszólván darabokra szakította Vithoff tengernagyot. Csak egy lábát találták meg. A közelében lévő tisztek is szörnyethaltak. A „Czezarovics”-nak összesen tizenöt halottja és negyven sebesültje volt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Togo tengernagy Jamagata tábornok
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98