Új esztendő, vigságszerző, – így kezdődött a régi vers, melyet hajdanában a falusi gyermekek szoktak a házak előtt gajdolni. S a régi jó világban csakugyan általános vigságszerző is volt az új-esztendő, melyet vig örömmel várt mindenki az öreg Szilveszter bácsi teritett asztalánál s legfeljebb csak a ropogós pecsenyének szánt kis malaczok siratták meg.

De hát nagyot fordúlt a világ az új év dolgában is. S el lehet mondani, hogy most már az emberiség meglehetősen vegyes érzelmek közt várja beköszöntét.

A módját megadják ugyan ma is: terített asztalok mellett hűségesen várják érkezését s a mint az óramutató egy hajszálnyival átsétál a tizenkettőn, összecsendűlnek a poharak, felharsan a sok Boldog új évet!, vége-hoszsza nincs a sok jókivánságnak, készorongatásnak s úgy kiderűl mindenkinek az arcza, mintha kiszakadt volna az ifjú Új-év táskája s abból csupa fény, öröm, boldogság hullott volna az egész világra.

Sajnos, nem sokáig tart ez a kellemes állapot.

Mindjárt korán reggel mélabúsan, de határozott hangon szólal meg a csengő s egymásután előkerülnek, akik minden áron boldog új-vet akarnak kivánni. Érzékeny szivük el nem viselhetné, hogy bennük rekedjen az a sok jó, a mi tavaly ilyenkor óta összegyülekezett kebelükben.

Sorra jönnek a levélhordó, a borbély-legény, a hordár, kit az év folytán egyszer küldtünk valahová, a pinczér, a ki mindig pontosan megkapta a maga borravalóját, tehát nem csoda, ha most csordultig tele a szive jókivánsággal.

Nem marad el az ujságkihordó asszony sem, a ki nagyobb hatás okáért kis gyerekét is magával hozza, habár talán csak ez alkalomra kérte is kölcsön a szomszédtól. A suszterinas, kéményseprő, természetes, hogy szintén megjelennek. De beállít a házi főhatalmasság: a házmester is, a kinek egész éven szigorú ábrázatát most csudálatos nyájasság lepi el.

Jön aztán még utána egy sereg alak, a kikről most tudjuk meg először, hogy egyáltalában léteznek e világon. Sőt emitt-amott (nem épen ritka helyt) tiszteletét teszi a birósági kézbesítő is, a ki hát eddig is fáradozott már a megtisztelt ügyeiben-bajaiban s talán jövőre is szükség leend még szolgálataira.

Néhol még más meglepetés is készül: az előzékeny női szabó most rukkol elő takaros számlájával, melyről eddig a jámbor férjnek sejtelme sem volt.

Az asszonyka kedvesen, békéltetőleg mosolyog, hiszen öröm napja, új esztendő van most, a mit különösen a szabó másik kezében szorongatott czifra üdvözlő-kártya is bizonyít. Épen most vette e kártyát útközben a sarki kofánál, a ki ez időszerint gyümölcs helyett ilyesmiket árul.

De árul egyebet is: olcsó kalendáriumot, a melyből ha olcsó is, annyit bizonyára megértünk, hogy az idén Mars lesz az uralkodó planéta. Ez pedig igen gyanús, kivált, hogy amott messze Keleten nagy mozgolódás van. Persze, hogy mindenki szeretné tudni: mi is lesz hát?

De a Jövő épen olyan mélyen hallgatag, mint a Sfinc. Rejtelmes arczából mintha csak ezt lehetne kiolvasni: Várjatok türelemmel, majd ha ez a mostani Új esztendő épen úgy lebukik a semmiségbe, mint előde, a vén Ó-esztendő, akkor majd megtudtok mindent!