Dtum
Login with Facebookk
1904 | Június

A MASz magyarországi athletikai bajnoki viadala

E hó 12-én másodízben tartotta meg saját rendezésében a MASZ. Magyarország athletikai bajnoki viadalát. A viadal a Margitszigeti Sporttelepen folyt le. A tavalyi programmot ezuttal a 1/2 ang. mfd. síkfutás egészítette ki. A verseny méltó volt tavalyi elődjéhez és a MASZ. tekintélyéhez.

 

A nevezések az ugrási számok kivételével általában nem voltak nagy számuak. Kicsiny mezőnyök állottak ki, de alig hiányzott valaki hazai erőink közül, aki a döntésbe beleszólhatott volna.

 

Az eredményből ki kell emelnünk a magasugrásban felállított uj országos rekordot, 182 cmt, melyet Gönczy Lajos ért el, aki egyévi pihenő után multkor a BEAC. versenyén tűnt fel ujra, akkori eredménye még jóval elmaradt 1902. rekordjától, most azonban sikerült azt megjavítani. A magasugrásnak eredménye ezuttal egyáltalában igen szép volt. Dános, Dánér, Sajó eredményei olyanok, hogy ezekkel bárhol a kontinensen győzelem érhető el.

 

Igaz, hogy a világrekordtól messze állunk és hogy az amerikai eredmények általában is jobbak szoktak lenni. A diszkoszvetésben Fóthi nem érte el tavalyi formáját, bár jelen eredménye is kiváló volt. Kettős diadalt aratott Vargha Pál, a 120 yardos gátversenyben és a távolugrásban. Nagy József, ez a legszorgalmasabb fiatal athlétánk pedig három bajnokságot nyert, a 1/6 , a 1/2 , és az 1 ang. mfdest. Elért idői közül még a legjobb a hazai eredményhez mérten a negyedangolos, a leggyengébb az 1 ang. mfdes.

 

A súlydobás győzelme a védő Kozláé lett, aki megközelítette tavalyi rekordját. Mező Béla viszontagságos kezdet után megvédte a 100 yardos bajnokságot, a távolugrást azonban, melyben tavaly rekordot állított fel, kénytelen volt átengedni Vargha egy sikerültebb ugrásának.


A külföld hiányzott. Prága ugyan benevezett két képviselőt, de egyik sem jelent meg, pedig Karlinsky beleszólhatott volna a gátverseny eredményeibe. Viskocyt pedig – tréninghírei után – a súlydobásba. Ausztria egyéb városai alig küldhettek volna oly erőt, mely a bajnokságokban érvényesülhetett volna.

 

A vidéket Fóthin kívül a szabadkai Schönfelder képviselte a magasugrásban, kinek azonban ezuttal nem volt sikere és a pozsonyi Nirnsee,, a ki a MFC. színeit is képviselte és két második helyet ért el. A benevezettek közül hiányzott Helmich, kinek 100 yardos síkfutásban való ujabb szereplése elé érdeklődéssel néztünk, Kovács Nándor pedig, aki a 120 yardos gátversenyben lett volna hivatva a küzdelem felvételére, a nevezésről lekésett.


A diadal irányában a közönség részéről örvendetes érdeklődést mutatott. Tisztán athletikai versenynél ritkán láthatunk annyi nézőközönséget. A vidékről is felrándúltak érdeklődő sportvezető férfiak, így Aradról Szatkmáry János, Az AAC. elnöke és Vass Gusztáv az AAC.titkára, Pozsonyból pedig Pogány Gyula, a PTE. titkára. A viadalon megjelent gróf Teleki Sándor, a Torna Szövetség elnöke, Banovits Kajetán min. tanácsos, a MLSz. elnöke, Kárpáti Béla, annak alelnöke, Libits Adolf udv. tanácsos, a MAC. alelnöke, Báró Haupl Stummer Lipót, Polonyi Géza, Rákosi Viktor orsz. képviselők stb.

Versenyszámok. Valamennyi Magyarország bajnoksága 1904-re. Győztesnek bajnoki cím és arany-érem, másodiknak ezüst, harmadiknak bronz-érem.


I. Súlydobás.
Eddigi bajnokok: 1897. Réthy Pál MAC. 1083 cm., 1898. Porteleky László dr, MAC. 1029 cm., 1899. Crettier Rezső MUE. 1163 cm., 1900. Crettier Rezső MAC és MUE. 1238 cm.,1901., Crettier Rezső MAC. 1220 cm.1902. Kozla András BEAC. 1200 cm., 1903. Kozla András BEAC. 1243 cm.,
Országos rekord: 1269 cm. (Kozla András BEAC. 1903.)
Világrekord: 1478 cm., (Rose, É. A. Egy. Á. 1904).
Bajnok: Kozla András BEAC. 1263 cm.,


II. 100 yardos síkfutás.
Eddigi bajnokok: 1896. Szokoly Alajos MAC. 10 4/5 mp., 1897. Koppán Pál MUE. 10 3/5 mp., 1898. Záborszky István dr. MAC. 10 3/5 mp., 1899. Schubert Ernő MUE. 11 mp., 1900. Schubert Ernő MUE.10 3/5 mp., 1901. Koppán Pál MAC. 10 3/5 mp., 1902. Helmich Miksa OTE. 10 5/10 mp., 1903. Mező Béla MAC. 10 2/5 mp.
Országos rekord: 10 1/10 mp.,(Mező Béla MAC, 1903).
Világrekord: 9 3/5 mp. (Duffy É. A. Egy. Á. 1902).
Bajnok: Mező Béla MAC.10 2/5 mp.,


III. 1/2  ang. mfd. síkfutás.
Első kiírás. Országos rekord 2 mp. 05 5/10 mp. (Dáni Nándor MAC. 1894).
Világrekord: 1 p 53 2/5 mp. (Kilpatrick ÉAEgy,Á.1895)
Bajnok: Nagy József BAK.


IV. Magasugrás.
Tavalyi bajnok: Dános Árpád MUE. 169 cm.
Országos rekord: 181 cm.(Gönczy Lajos BEAC. 1902).
Világrekord: 197 cm.(Sweney ÉAEgyÁ.1895).
Bajnok: Gönczy Lajos BEAC. 182 cm.országos rekord.


V. 120 yardos gátverseny:
Eddigi bajnokok: 1901. Vargha Pál BEAC, 16 2/5mp., 1902. Kovács Nándor Bp. BTE. 17 mp., 1903 Kovács Nándor Bp BTE. 17 2/5 mp.
Országos rekord: 17 2/5 (Kovács Nándor Bp BTE. 1903).
Világrekord 15 4/5 mp. (Kraentzlein É. A Egy, Á. 1898).
Bajnok: Vargha Pál BEAC, 17 5/10 mp.


VI.1/4 ang. mfd síkfutás.
Eddigi bajnokok: 1901. Speidl Zoltán BEAC, 54 2/5 mp., 1902. Helmich Miksa OTE. 55 4/5 mp., 1903. Nagy József MUE. 55 2/5 mp.
Országos rekord:52 1/5 mp. (Gerentsér László MAC. 1897).
Világrekord: 47 mp. (Long É.A.Egy.Á.1900)
Bajnok: Nagy József BAK. 54 mp.


VII. Diszkoszvetés.
Tavalyi bajnok: Fóthi Nándor AAC. 41 m. 80 cm.
Országos rekord:41 m. 80 cm. (Fóthi Nándor AAC.1903).
Világrekord: 41 m. 97 cm. Fóthi Nándor NTE. 1902. Bécs).
Bajnok: Fóthi Nándor AAC. 39 m. 70 cm.


VIII. Távolugrás.
Eddigi bajnokok: 1897 Zachár István MAC, 559 cm., 1898. Gajzágó Tibor MAC.642 cm., 1899. Schubert Ernő MUE. 611 cm., 1900. Weinhappel Alajos WAC. 615 cm., 1901. Schubert Ernő MUE. 627 cm.,1902. Gajzágó Tibor BEAC. 654 cm., 1903. Mező Béla MAC. 676 cm.
Országos rekord: 676 cm.(Mező Béla MAC. 1903.)
Világrekord: 761 cm. (O’ Connor, Írország 1901.)
Bajnok: Vargha Pál BEAC. 644 cm.,


IX. 1 ang. mfd. síkfutás.
Eddigi bajnokok: 1896. Hron Frantisek Prága 5 p. 25 3/5 mp., 1897. Rudl Bohumil Prága 4 p. 53 mp., 1898. Graf Felix Bécs 4 p. 53 mp., 1899. Wraschtyl Hermann, Bécs 4 p, 56 4/5 mp., 1900. Wraschtyl Hermann, Bécs 4 p, 54 mp., 1901. Gillemot Ferenc MFC. 4 p. 47 1/5 mp, 1902. Bredl Pál MAC. 4 p. 48 mp., 1903. Nagy József MUE. 4. p. 48 3/5 mp.
Országos rekord: 4 p. 45 1/5 mp.(Bredl Pál MAC. 1902).
Világrekord: 4 p. 15 3/5 mp. (Conneff É.A. Egy. Á. 1895.)
Bajnok: Nagy József BAK. 5 p. 15 2/5 mp

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
MTK – Vas és fémmunkások SC 4:0 (3:0) MTK – Vas és fémmunkások SC 4:0 (3:0)
A rendkívül felázott a talajon az MTK nagy technikai fölénnyel nyerte...
Galileo Galilei 2. Galileo Galilei 2.
A főiskolai tanárokat abban az időben nagyon különbözően fizették,...
Uj kölcsön felvételéről tárgyal a kormány Uj kölcsön felvételéről tárgyal a kormány
A gazdasági krizis megoldása égető és halaszthatatlan kérdéssé vált....
Könyv az eszkimók országában Könyv az eszkimók országában
Évszázadok múltak el azóta, hogy az első expedíciók megközelítették a...
A Röntgen-sugárzás adagolása, a dózis A Röntgen-sugárzás adagolása, a dózis
A Röntgen-sugár korunknak egyik legelterjedtebb gyógyszere....
Bonyodalmak a pécsi kovácsszén körül Bonyodalmak a pécsi kovácsszén körül
A pécsi kovácsszén a háború előtt egy korona és nyolcvan fillér volt...
Rövidek Rövidek
A Reggel adott hirt elsőnek arról, hogy az ügyészség kikézbesítette a...
Aerodynamo Aerodynamo
Bilau német föltaláló eszméje a szélerőre berendezett...
Rövidek Rövidek
A finn közvélemény nagy örömmel és megnyugvással fogadta Mannerheim...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98