Dtum
Login with Facebookk
1904 | November

Koburg Lujza elszöktetése III.

A szökés részletei.

 

A 46 éves, már szürkülő haju, de még mindig szép alaku herczegnő szerencsésen elmenekült fogságából. A szöktetés úgy látszik évek óta elő volt készítve a belgákból, francziákból alakult részvénytársaság adta a pénzt. A belgáknál közreműködött az a nagy ellenszenv is melylyel Lujza herczegnő atyja, Lipót király ellen viseltetnek, ki leányait is megtagadta anyai jussolból.


A szökéstWeitzer intézte, ugyanaz, a ki a herczegnő szállása alatt bérelt szobát, s a ki a bejelentő lapra azt írta, hogy vendéglős Gráczból. Weitzer gondoskodott automobilról.

 

A szökés utáni reggelen Weitzer szobájában találták meg a herczegnő kesztyűjét s ez tette bizonyossá az eltünt Weitzer részességét, ki távozásakor fogadói számláját sem fizette ki, az összeget csak később küldte el.

 

A herczegnő szobájának zárát valószínűleg álkulcscsal nyitották ki. A herczegnő lement Weitzer földszinti szobájába, a melynek ablakán át kiszökött a szabadba. Ez éjjel félegy és egy óra között történhetett.

 

Künn készen állott a kocsi, melyben Mattasich várakozott és Hofba mentek, Onnan vasuton folytatták utjukat Münchennbe. A kocsis, a ki a szökevényeket Hofba vitte, 20 márkát kapott azért,hogy reggelig ott vesztegeljen.


Lujza herczegasszony utazóruhát öltött magára a szökés előtt. Körülbelül hét-nyolczezer márka készpénz volt nála. Az ékszer, a melyet magával vitt, egy negyed millió márkát ért.

 

A Weitnerhof körül őrködő egyenruhás rendőrök semmi gyanusat nem vettek észre. A szálló előtt egy polgári ruhás rendőrhivatalnok is volt állandóan.


A Weitzer József voltaképen vendéglős Bécs mellett Florisdorfban, ki most sokat beszél a szökésről. Azon az estén, mikor Lujza herczegnő a szökésre készült és csomagolt. Weitzer zongora mellett bécsi dalokat énekelt olyan hangosan, hogy a szálló személyzete odagyűlt az ajtaja elé hallgatózni.

 

Ezalatt a herczegnő feltűnés nélkül rakosgathatott a szobájában. Weitzer, a ki most már vendégei körében van, jó kedvvel beszéli el a szöktetés részleteit. De hogy hová menekültek, arról nem szólt, csak annyit mondott, hogy a herczegnő és Mattasich biztos helyen van.

 

A herczegnő elmebajáról terjesztett hír alaptalan. Nagyon is okos asszony. A szöktetésnél ott volt Mattasich is és még valaki, a kit Weitzer nem ismer.


A herczegnő éjjel felnyitotta ajtaját s minden őrzőjének ajtaja előtt végig ment a folyosón czipő nélkül; lejutott a földszintre Weitzer szobájába, a hol Mattasich is várta. Gyorsan czipőt húzott. Még egy harmadik úr is volt, két kofferrel. Az ablakon át mentek ki a szabadba.

 

Hatszáz lépést mentek, mikor elérték a kocsit. Az automobilt nem használták, azt csak félrevezetés okáért szerepeltették. A herczegnő nyugodt és bátor volt. A kocsiban ott volt Stögerné is. Egyenesen Hofba hajtattak.


A szökés részleteit Mattasich a herczegnővel julius 28-án a drezdai képtárban beszélte meg, ugyankkor határozták el a szökés napját is, a melyet azonban egy nappal el kellett halasztani, mert a herczegasszony a szigorú felügyelet miatt nem tudott elkészülni értéktárgyainak becsomagolásával.

 

A herczegnő azzal a beavatott úrral jóelőre érintkezésben állott és szóval válaszolt leveleire. A herczegasszony szobáját éjszakára kulcscsal zárták be kívülről, mint valami fogolynak a czelláját, tehát álkulcsot kellett hozzá készíteni.

 

Erről egy elsteri úr gondoskodott. A környezet azonban gyanút fogott és egy nap a herczegasszony ajtajáról levették a zárat s újat tettek rá. Hamarosan másik álkulcsot szereztek....

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Kis trónörökösök Kis trónörökösök
Nincs szebb a világon, mint a gyermek! Ha ránk mosolyog édes arcza,...
Munkaiskola Munkaiskola
A magyar nevelésügy épülete - mindenki láthatja - elavult már....
Osztrák - magyar birkózóverseny Osztrák - magyar birkózóverseny
A végeredmény: A könnyűsulyban: I..Holubán (magyar, K.A.O.S.E.), II....
Válságban a gazdaság
A pénzről megmondotta már annak idejében Wekerle Sándor, hogy az...
Apróságok
Amerikában nyilvánosságra került Hitler és Hartmann tervezete...
Rövidek Rövidek
Vasárnap este véres verekedés folyt a Place D’Etoilon, az...
A Duna deltája, hajózhatósága A Duna deltája, hajózhatósága
Tanulmányozták azt is, hogy miként lehetne a zavaros árvizeket a...
Itt a háboru! Itt a háboru!
MTK kontra FTC – Üllői-ut kontra Hungária-ut. Beadványok,...
A kleptomániás házibarát A kleptomániás házibarát
A detektivtestület bizalmi lopásokat kezelő csoportja rendkívül...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98