Dtum
Login with Facebookk
1905 | Január

Port Artur elesett

Port-Artur megadta magát. Stösszel orosz tábornok, a ki nyolcz hónapon át oly hősileg védte Port-Arturt, végre belátta, hogy hiába minden, a várat megtartani lehetetlen. A japánok egymás után foglalták el az erődöket, január elsején is a fontos Vangtaj-erőd jutott a japánok kezébe.

 

Az oroszok most már magok kezdtek pusztítani mindent, bástyákat, a kikötőben félig-meddig elsülyedt nagy hajókat, a kisebb ép hajókat, ágyúkat, hadiszert, nehogy az ellenség használja. Állítólag még 24 ezer, felerészben sebesült és beteg orosz katona volt Port-Arturban, kiket már alig bírtak táplálni.


Stösszel tábornoknak deczember közepéről szóló több jelentését, melyek már sejtetik Port-Artur végnapjain, épen január 2-ikán tették közzé Péterváron, mikor Port-Artur vesztének híre is megérkezett. A megmaradt hadihajók közül még négy torpedózúzó elmenekült január első napjának hajnalán Port-Arturból és a 80 kilométernyire levő Csifu khinai kikötőbe el is jutottak. Nogi japán tábornok, az ostrom vezetője, január elsején esti 9 órakor kapta meg Stösszel tábornok levelét, mely a vár megadását jelenti.

Ezentúl minden rendkívül gyorsan történt. Rögtön jött a japáni császár utasítása, hogy Stösszelt katonai díszszel köszöntsék, kardját adják vissza. Nogi január elsején este minden támadást megszüntetett és fegyverszünetet rendelt el. Január 2-án reggel japán és orosz tisztek tárgyaltak a föltételekről, délben pedig a japán tisztek Stösszel tábornokkal folytatták a föltételek megállapítását.

 

Becsületszavát kívánták Stösszelnek, hogy a háborúban japán ellen nem harczol, s akkor szabadon választhatja a helyet, a hová menni akar. A helyőrséget Japánba vitték hadifogságba. Délután 5 órakor teljesen megegyeztek, a föltételeket aláírták, s a japánok bevonultak az erődökbe. Stösszel orosz tábornok valószínűleg haza megy Pétervárra.

 

Hogy mennyi orosz adta magát, hány száz ágyú és mennyi minden fölszerelés jutott a győztes japánok kezébe, arról még eddig jelentés nem érkezett. Tokióban óriási örömöt keltett Port-Artur elestének híre, a czár ellenben, a mint jelentik, könnyekre fakadt s Szent-Péterváron is rendkívüli a levertség az egyik legnagyobb orosz erősség elvesztése miatt.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98