Dtum
Login with Facebookk
1905 | Január

A Magyar Testgyakorlók Körének csapata

Bajnokcsapatunkat, a Magyar Testgyakorlók Körének csapatját mutatjuk ma be olvasóinknak. Mai számunkban megindított kritikai szemlénkben bőven tárgyaljuk a csapat mult évi szereplését. Hogy azonban olvasóink tiszta képet nyerjenek e gyorsan emelkedett csapatról, az alábbiakban közöljük róla még a következőket.

 

Mikor az MTK. 1902-ben először szerepelt a másodosztályu bajnokságban, már feltűnt nyugodt szép összjátéka, melynek a baloldali két csatár, Káldor és Horquet voltak a kezdeményezői. 1902. őszén lépett be a csapatba Pozsonyi Imre, a mostani középfedezete és kapitánya. Ettől kezdve az ő vezetése alatt rohamosan fejlődött a csapat. 1903-ban a 33FC-al szemben eltért 2:2 arányu osztályozó mérkőzése alapján bekerül az első osztályba s a bajnokságban mindjárt a harmadik helyre küzdi fel magát.

 

Legnagyobb feltűnést ez évben az 1902. évi bajnokcsapat, a BTC. fölött aratott 3:1 arányu szép győzelme keltett. 1904-ben komoly jelöltje volt a bajnokságnak, melyet meg is nyert. Szép fény vet a csapatra az, hogy az utolsó három évben majdnem változatlan összeállításban játszott s mindössze alig veszített két játékost. Nagy érdeme van ebben a csapat kitűnő vezetésének, különösen pedig Kertész Sándor football-kapitánynak, ki munkát és fáradságot nem kímélve, vezette a csapat ügyeit.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98