Dtum
Login with Facebookk
1905 | Június

Ipari kishírek

Papirkartell

 

Az oszták és magyar papirgyárosoknak a napokban Bécsben tartott közgyülésén számos gyáros az árak szabályozásának szüksége mellett nyilatkozott. Megállapitották, hogy az összes gyárak erősen foglalkoztatva vannak és hogy különösen kivitelre sok a rendelés. Ez a körülmény, valamint csaknem az összes nyersanyagoknak megdrágulása indokolják a papir árának fölemelését, amely – hir szerint – oly mérvben fog megtörténni, hogy ezen gyártási ág is jobb keresetet fog nyujtani.

 

 

A gyertyánligeti vasmű ujjászervezése

 

Megirtuk, hogy a gyertyánligeti vasmű tulajdonosa, Brahmann Manó fizetési zavarokkal küzd. Ügyeinek rendezésére egyik rokona nagyobb összeget bocsátott rendelkezésére és most egyezkedik a hitelezőivel. A felajánlott kvótát a legtöbb hitelező már elfogadta. A passzivák 550,000 K-ra rugnak. A kiegyezés sikerülte esetére a művet a tulajdonos tovább fogja vezetni, mivel ujabb üzemtőkére van kilátása.

 

 

Ólomserét-gyár Losoncon

 

Megirtuk, hogy Selmeczy Miklós losonci vaskereskedő Losoncon ólomserét-gyárat létesit. A gyárat egyelőre 50 vaggon szállitóképességgel rendezik be. Az épitkezések folyamatban vannak és a gyár f. évi szeptember 1-jével üzembe kerül. A gyár vezetését tulajdonos fivérére bizta, ki az ólomserét gyártását hosszabb ideig tanulmányozta külföldön.

 

 

A Ganz-gyár üzembeszüntetése

 

A Ganz-gyár kőbányai vaggongyárában az üzemet beszüntették és a munkásokat elbocsátották. Az üzembeszüntetés oka a vasöntőde szünetelése, aminek folytán a gyárnak nincs feldolgozandó anyaga. A Ganz-gyár a kedvezőtlen üzletmenet következtében több hivatalnokát is elbocsátja.

 A malomkartell

 

Az uj malomegyezmény ügyében sehogysem tudnak egyezségre jutni a magyar és osztrák malmok. De a magyar malmok még egymás közt sem tudnak békés megoldást találni.

 

 

Baromfi keltésitelep-gyár Budapesten

 

A helybeli Kogler és Roszner-féle gépgyár baromfi keltési telepek gyártására gyárat rendezett be.

 

 

A Krompachi vasművek kibővítése

 

A Krompachi művek rendelésekkel annyira el vannak halmozva, hogy a művek vezetősége uj Martin kályhák felállitásának eszméjével foglalkozik.

 

 

A Kaznici acélművek kibővitése

 

A Kaznici acélműveket kibővitik. Az uj művet folyó évi szeptember elsejével helyezik üzembe.

 

 

Uj hengermű Nadrágon

 

A nadrági uj hengermű épitési munkái serényen folynak, ugy hogy üzeme legközelebb már felvehető lesz.

 

 

Uj kocsigyár Aszódon

 

A kormány az aszódi javitóintézetben kocsigyárat szándékozik berendezni.

 

 

A Micheis kenderáztató és kötélfonó-gyár r. t. Németpalánkán folyó hó 14-én közgyűlést tart, amelyen az igazgatóság javasolni fogja, hogy 950 drb 400 K  n. é.  elsőbbségi részvény visszaváltassék.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Kartell
Szabóné Fricska Anna

A tőkés csoportok együttműködésének legegyszerűbb (és legnépszerűbb) formája a kartell.


A kapcsolatban lévő csoportok, vállalatok teljesen önállóak, egymástól függetlenek maradnak, viszont a gazdaság működésének néhány területére megállapodást kötnek. Így valósulhat meg árakban, a piac felosztásában vagy a termelés mennyiségében az együttműködés.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A péterfalvi papírgyár Nagyszabosi papírgyár A Ganz Vasöntöde és Gépgyár plakátja Gépgyári munkások
Cikk-ajánló
Frankenstein erdélyi ügyvédet kisebbségi államtitkárrá nevezték ki Frankenstein erdélyi ügyvédet kisebbségi államtitkárrá nevezték...
Bukarestből jelenti tudósítónk.Frankenstein Ferenc erdélyi ügyvédet...
New-Yorki levél New-Yorki levél
A „Sport-Világ” olvasói előtt először van szerencsém...
A Nyugat Debrecenben - harminc év előtt A Nyugat Debrecenben - harminc év előtt
Debrecennek, mint a régi irodalmi harcokból, például a Mondolat és...
A luziádok népe
A rex fidellissimust elűzték, s Portugálból köztársaság lett. Ez a...
Villamosviteldij Villamosviteldij
A villamosviteldijat mégis husz fillérre fogják emelni egységesen s...
Röntgen-sugár újabb alkalmazása Röntgen-sugár újabb alkalmazása
A Röntgen-sugarakat eddig kizárólag az orvosi tudomány czéljaira...
„A táncz
Április 30-ikára tűzték ki az Urániában „A táncz” első...
Kormányintézkedések és beruházások Kormányintézkedések és beruházások
Az állam pénzügyeinek rendbehozatala során a kormány most érkezett el...
A színes fény hatása az idegrendszerre A színes fény hatása az idegrendszerre
Régóta állítják, hogy a színes fénynek van valami különös hatása az...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98