Dtum
Login with Facebookk
1906 | December

Osztrák turpisságok a bécsi úszóversenyen

Ismét nagy számmal rándultak fel uszóink a császár városába, hogy az I. Wiener Amateur Schwimm Club nemzetközi versenyén, a tavalyi szép győzelmeket megismételjék. Ezen törekvésük nagyban sikerült is, a jól megérdemelt győzelmet a rendező egyesület turpissággal akarta megakadályozni és ezen sportszerűtlen eljárásból kifolyólag a közönség körében nagy botrány keletkezett.

 

Már a 100 méteres bajnokság kimenetele, melye Halász Lajos nyert meg az idén még veretlen Scheff ellen nagy izgalmat keltett, mely a Wolf-díj második futamában a buváruszás után érte el tetőpontját, a mikor is a jury a győztes magyar versenyzőt diszkvalifikálta.

 

Kankovszky a víz alatt 88 métert uszva megjavitotta a mult évben elért osztrák rekordját, de amint a víz felszínére került mintegy, vezényszóra három bécsi uszó a vízbe ugrott és erőszakkal ki akarták vinni a vízből, hogy az osztrák szabályok szerint diszkvalifikálható legyen. De ezen turpiságuk nem sikerült teljesen, mivel Kankovszky félrelökte az „önkéntes mentőket” s gyors tempóban uszott ki a partra. Az elfogult jury azonban kijelentette, hogy Kankovszky a táv meguszása után ájulásba esett és anélkül, hogy Kankovszkyt megkérdezték volna, diszkvalifikálták.

 

Ez után ki akarták hirdetni az eredményt, de amint Barbert jelezték elsőnek, a közönség óriási lármát csapott és kifütyülte a jury határozatát. Halmay Zoltán a magyar uszók nevében rögtön kijelentette, hogy diszkvalifikálás esetén, a magyar uszók boykottálni fogják a rendező egyesület versenyeit és nagy meglepetésre a közönség Halmay kijelentését leírhatatlan örömmel fogadta. Halmay kijelentése után a jury tudomására adta a közönségnek, hogy az egész ügyet az osztrák uszóközönségnek fogja elintézés végett átadni.

A verseny másik szenzácziója Scheff leveretése volt a 100 méteres bajnokságban. E vereség annyira lesujtotta Scheffet, a bécsiek büszkeségét, hogy az 500 méteres főversenyben, melyben pedig a I. W. A. S. C. értékes serleget tűzött ki, nem mert kiállani Halász ellen.

Scheff különben a bajnokság meguszása után Halász győzelme ellen óvást emelt azon a czímen, hogy Halász nevezése későn érkezett. A jury az indokolatlan óvást ezuttal elvetette.

 

A „Diana díjat” a Magyar Testgyakorlók Köre stafétája immár harmadszor nyerte meg és ezzel a díj véglegesen birtokába került. Ebben a versenyben is megpróbálkoztak a jó bécsiek, hogy turpisággal elvegyék a magyaroktól a díjat. A Wiener Atletik Club öt stafétát nevezett be azzal a czélzattal, hogy az ilyen versenyeken mutatkozó izgalomban zavart keltsen s ha tudással nem is, de valamikép elüsse a díjtól a magyarokat.

 

A hat staféta számára keskeny uszodában a verseny megkezdődött a magyarjaink mindjárt az elején szép előnyt szereztek maguknak. A fordulatnál azonban folytonosan beleütköztek a W.A.C. statiszta gyanánt szereplő uszóiba, kik ilyen módon próbálták versenyzőinket feltartóztatni, míg a W.A.C. első stafétájának uszóit békében engedték dolgozni. A negyedik fordulónál olyan zavar volt, hogy senki sem tudta, hogy a W.A.C. melyik stafétája vezet s ha a M.T.K. nem szerzett volna 15 méter előnyt, az osztrák szélhámosság elütötte volna a magyarokat a jól megérdemelt győzelemtől.


Az „Engra Wolf”-díjat az osztrák szövetség minden valószínűség szerint a Ferenczvárosi Torna Klub-ban fogja odaítélni és ezzel az érdekes díj egy évre a F.T.C. birtokába jut. A Budapesti Egyetem Athletikai Klub csapatát a junior stafétában sajnos nem engedték indulni, mivel Zvarinyi juniorsága ellen óvást emeltek és így kénytelenek voltak a biztos győzelmet a bécsieknek átengedni. A melluszásban Scheff  W. győzött elkeseredett küzdelem után a startnál állva maradt Zvarinyi ellen.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98