Dtum
Login with Facebookk
1906 | Február

Egyesült Budapesti Fővárosi takarékpénztár

Az ország második legnagyobb takarékpénztára, mely az 1906-ik évben alapításának és fennálásának 60-ik évfordulóját éri meg, fejlődésében továbbra is azon az ösvényen haladt előre, melyet a hosszu, immár hat évtizedes tapasztalat és a legszigorúbb üzleti szoliditás jelöltetik ki számára.

A mult év folyamában alaptőkéjét legutolsó közgyűlésének határozata folytán 5000 darab 600 k. névértékű új részvénynek kibocsátása utján 3,000,000 koronával 9,000,000 koronáról 12,000,000 koronára emelte fel, mely tőkefelemelési müveletet teljes sikerrel hajtotta végre, amennyiben a régi részvények birtokosainak fenntartott elővételi jog gyakorlására kitűzött záros határidő alatt egy igen csekély töredék kivételével a forgalomban levő valamennyi régi részvény után az elővételi jog gyakoroltatott és a kibocsátási ár a kitűzött határidőben befizettetett, az átvételi jogon nem igényelt csekély számú uj részvények pedig szabad kézből a kibocsátási áron felül adattak el.

Ezen tőkefelemelési művelet folytán az intézetnek alaptőkéje és tartalékai jelenleg együttesen 31 millió koronára rugnak.
Üzletfeleinek s különösen a tőzsdelátogató közönség nagyobb kényelmére az uj tőzsdepalota közelében a Szabadság-tér és Nádor-utca sarkán uj fiókosztályt létesített, amely működését már a mult év augusztus havában megkezdte.

Az alábbi számadatokból kitűnőleg – az általánosan ismert belpolitikai zavarok s az ezek következtében uralkodott kedvezőtlen közgazdasági viszonyok dacára, melyek köztudomásúlag az üzleti életre és a kereskedelemre az egész éven át nyomasztólag hatottak – az intézetnek ugy általános üzletforgalma, mint egyes üzletágai az elmult évben jelentékeny lendületet vettek. 

A takarékpéztári könyvecskékre, folyószámlára és pénztári jegyekre elhelyezve volt betéteinek összege az 1905-ik én végével közel 65 millió koronára rugott, tehát a megelőző év betétállományával szemben az intézetnek betétei kerek összegben 3 millio koronával emelkedtek. 

Leszámitolási üzletágának fogalma igen jelentékeny volt, amennyiben az előző évhez képest 42 millióval több, összesen 268 millió értékű váltó számítoltatott le s váltótárcájának állása az 1905-ik év végével 51,4 millió korona az előző évi 46 milliós váltótárcaállománnyal szemben. 

Értékpapirokra adott előlegekben a mult év végén 25 millió korona volt elhelyezve 5 millióval több mint az előző évben.
A mult év folyamán 11,3 millió korona uj és konverzionális záloglevélkölcsönt folyósított az intézet s záloglevél köcsöneinek állása az év végével 121,6 millió koronára rugott. Az 1905.év folyamában – leszámítva a visszavásárlásokat is – tisztán közel 6 millió korona értékű záloglevelet sikerült elhelyeznie a tőkeelhelyezést kereső közönség körében. Az intézetnek egyéb alapjaitól elválasztva és külön kezelt záloglevélbiztosító alapja 6,120,000 korona s kizárólag óvadékképes értékpapirokban van elhelyezve. A takarékpénztár saját tulajdonát képező értékpapiroknak értéke kerek számban 12 millió korona.

Az összes üzleti forgalom a megelőző évnek 2530 millió koronányi összforgalmával szemben 455 millió koronával emelkedvén, a lefolyt 1905-ik évben 2985 millió koronára rugott. 

Ami a pénzügyi eredményt illeti, a lefolyt 1905-ik év osztaléka előreláthatólag körülbelül a tavalyi osztaléknak fog megfelelni.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Szoliditás
Szabóné Fricska Anna

A latin eredetű szoliditás szóval a hatvan éve működő takarékpénztár szilárd helyzetét, üzleti megbízhatóságát jelöli meg a cikkíró.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98