GYULAI PÁL nyolcvan éves lett. Ha a háborúban eltöltött évek kettőnek számítanak, akkor több lett, mint száz éves, mert több mint ötven éve áll örökös harczban rosz irókkal és hamis utakon járó politikusokkal.

Kifogásolja, a mi kifogásolható, legyen az egy nagy intézmény, egy századokra kiható irány, vagy egy rosz magyartalan szó. Egyforma hévvel ront ellene s nem kimél senkit és semmit.

De ha csak a harcz volna! Gyulai Pál azonfelül egyike azoknak a ritka embereknek (az az dehogy egyike – hiszen a másikat nem ismerjük), a ki lefelé, fölfelé hosszú évtizedek óta azt mondja, a mit igaznak tart és még sem törik be érte a feje, - ebbe az országban se.

Nem törik be azért, mert a fején borostyán van; az védi. Nem csak nagy kritikus, de legjelesebb élő költőnk is. Különben vasból van ez a fej, hideg, nyugodt ész lakik benne, élesen itélő.

E fejhez két szép villogó fekete szem tartozik, mely még most a hófedél alatt is harcziasan villog s végződik a fej egy vastag kálvinista nyakban, folytatódván egy olyan gerinczben, - a minő vala volt a magyarok gerincze.

Olyan fej hiszen még lehet több is, magyar anyák még szülnek okos embereket, hanem a gerincze, a mi a gerinczet illeti, ilyen egyenessé a gerincz már nem igen keményedik meg ebben a mostani levegőben.