A Kossuth-szobor leleplezése Kecskeméten
„Hirös város az Alföldön Kecskemét.”
Most is ezt mondaná Petőfi. Azonban nemcsak a virtusával dicsekedő duhaj legényt irná meg,- találna most ott mást is! Igaz, sokat találna a régiből, például:
„Süvegem a jobb szömömön viselöm.
Minden embör előtt mög se emelöm.”
De tegnap apraja-nagyja, az egész Kecskemét páratlan tisztességtudással levette kalapját Kossuth Lajos és a tiszteletére érkezettek előtt.
Elmondom:
Néhány éve már, hogy Kecskemét „Nagytemplom”-át kifestettem, és csak néhány hete, hogy mind a két szemem ujra jól látok! Így igen megörültem a szoborleleplezésre szóló meghivónak; vasárnap virradtán indulva, Kossuth Ferencz és kisérete előtt érkeztem a városba. Előzékeny, szives rendező állta utamat, vitt a város egyik legbarátságosabb helyére, a plebániára.
Útmentén a város közönsége állott sorfalat, elől ezer fehérruhás kis leány; hogy hány nagy volt szintén fehérben, nem tudhatom, mert egyen-egyen úgy ott felejtettem a szemem, hogy talán miatta a szebbiket nem láthattam.
A városháza előtt lepel alatt lévő szobrot a nép tömege, emelvényeken az urihölgyek sokasága folyta körül. Ágyú dörrent! Kossuth Ferencz, Justh Gyula és Szterényi József s a velük együtt különvonattal jött többi vendégek a szoborral szemben foglaltak helyet; kezdődött a szoborleleplezés.
Fölcsendültek a Himnus hangjai, fölállt az egész közönség, kalaplevéve hallgatta a magyar szivre csodahatásu dalt. Szappanos István, a kecskemétiek deli öreg képviselője a szónoki emelvényről ékes szóval megkezdte az ünnepi beszédek sorát. Szeles József szépen folytatta, majd Hock János szólalt meg; beszéde így végződött:
"Hirtelen le is hullott, s előttünk állt Kossuth Lajos érczalakja." A néma bámulatot dobpergés szakította meg, kéksipkás gyermek-katonák három zászlóalja a rendes katonaságot , a tanyai gyerekek árvalányhajas pörge kalapú csapata népfölkelőket jelezve, gyakorlatot tartottak a szobor körül, mely előtt 48-as öreg honvédek csoportja ült. Fölséges gondolat! Az öregek ülnek , a gyerekek játszva tanulnak, mi gyönyörködve nézzük, de ha kell! Csak üzenet kell!
A dalárda a Szózatot énekelte érzéssel, egész szivből. Ezután Eötvös Nagy Imre nagy hatást tevőleg szavalta Tomori Jenő költeményét. Szappanos mint a szoborbizottság elnöke szólt, átadván a szobrot a városnak. Felelt rá Kada Elek polgármester, az egész közönséget magával ragadó beszéddel.
Először is Telcsnek, a szobor alkotójának s Tőrynek, a talapzat tervezőjének mondott köszönetet. Erre a 48-as honvédek taraczkdurrogás között meghajtották zászlójukat, - a gyerek-katonák is tisztelegtek, még pedig magyar kommandóra – a szobor előtt. A városháza erkélyéről pedig megszólalt a tárogató hangja, a Kossuth-nótát fujva.
Tehát sorban megvolt: az Isten háza, a Város és az eklézsia. A szinek is rendben sorakoztak e képeken; hajnal, nappal, este és éjszaka. Megnyugodtan mentem a kocsmába, onnét a város piaczán felállított díszsátorba, a város ezer teritékű ebédjére.
Magyaros ebéd volt; a Beretvás szálló vendéglőse jó borát, felesége mint szép asszony, jó főztjét tálaltatta a vendégeinek. Még Szilády , a város tudós levéltárosa se panaszkodott a törökökre, kik annyit pusztították Kecskemétet, mert jó, hogy itt hagyták a töltött káposzta reczeptjét.
Asztalbontás után a szoborhoz siettem. Azt kivántam látni, erről akarok még szólni. Szélesen kezdődő s merész vonalban felszökő talapzaton áll Kossuth Lajos ércz alakja; állása könnyed, vonalai a talapzattal összenőnek, szóval mindez sikerült.
Sok szó esett azonban a Kossuth alakja alatt a talapzat alján ülő, előre figyelő, szenvedélytől elragadott , erőtől duzzadt izmu, mezítelen vállán párduczbőrt viselő és jobbjában egyenesre tüzött kaszát tartó alakról.
Telcs az erő , önérzet és elszántság kifejezésére mintázta, és helyesen, mert én a forradalom kaszásának néztem. Nincs is ennek más hibája, csak hogy Kossuth alakja meg e között hiányzik a kapcsolat. Az idő majd összemossa a sötét bronzot a világos kővel, meglesz akkor az egység is.
Kritikus van a világon legtöbb; megismertek, körülvettek a szobornál. Odaszóltam egy öreg asszonynak: Hogy tetszik, néni? S rámutattam az alsó alakra. – Már a förtelmes fel is öltözhetett volna, ha kiült ide a placzra - feleli. – Bizony egy gatya csak telhetett volna neki azért a sok pénzért, - mondta a másik. – Nincs igaza, nem spórolt, a ki csinálta; ni, Kossuth apánk nagyobb, mint a milyön vót, - szólt egy harcsabajúszú majduram. Megszólított egyik barátom: Szó a mi szó, de a kecskeméti népből egy alak megfelelőbb lett volna, ugye Náczi?
Hiszen ez egy kecskeméti ember a maga meztelen valóságában; nem a ruha teszi az embert, - mondtam én. – Elfeledtétek már, hogy a szabadságharcz elnyomása után a fiatal király körutat tett az országban; ellátogatott Kecskemétre is, de kecskeméti legényt nem látott, mert mind a kóterben ült.
Úgy történt az eset, hogy a derék fiúk a mint megtudták, hogy jön a király, rögvest elhatározták, hogy lóháton körülfogják a kocsiját, úgy puszta kézzel, pár rozoga füstöllyel és karikással elfogják s kiviszik Bugaczra és ott aláiratják vele az alkotmányt! Persze az előljáróság neszét vevén a dolognak, lefülelte a legénységet.
- Hát, ugye, ez a pöre, vakmerő alak a tiétek? Kecskeméti ez! – Telcs is a tiétek, mert ha nem vitt is Amerikába másfél milliót, de adott a magáéból több értékűt Kecskemétnek. Ő a „ kecskeméti Győző!”
Roskovics Ignácz.
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!