Dtum
Login with Facebookk
1906 | Június

A napfoltok

Akik sohasem látták még a Nap képét, azt hiszik, hogy a Nap foltjaival együtt a sötétebb részleteket felmutató tele Holdhoz hasonlít. Nem is csoda, hogy efféle hamis nézetek keletkeznek, ha olvassuk, hogy az elmúlt év november havában egy hatalmas folt volt látható a Napon, melynek átmérője a Földét többszörösen meghaladja és nem gondolunk arra, hogy a Nap átmérője 109-szer akkora, mint a Földé, hogy hát igazában egy földnagyságú folt a Nap tányérján csak egy igen kis ponttal jelölhető. Még olyan esztendőben is, a mikor a Nap foltokban bővelkedik, a szabad szemmel láthatók száma igen gyér.

A napfoltokat azóta ismerjük, a mióta a távcsövet feltalálták. Galilei, Scheiner és mások egyidőben fedezték fel.
A napfoltok a Napnak majd a felénk fordított, majd az ellenkező oldalán keletkeznek, vagy tűnnek el.

A foltok szaporasága nincs semmiféle szabályhoz kötve, egyszer sok, másszor kevesebb folt tarkítja a Nap felszinét. G. Schwabe és R. Wolff szerint van egy 11 esztendős periodus, melyen belül a foltok maximuma a minimumon keresztül újra maximális értékhez jut.
Mindaz, a mit eddig a Nap foltjairól mondottunk, a foltok jelenségeinek leírásáról szólt, de érdekelhet bennünket az is, van-e hatásuk a foltoknak Földünkre?

Nagyobb napfoltok, ha a Nap felénk fordított meridiánján áthaladnak, északi fényt s mágneses zavarokat keltenek. Ez utóbbiak a táviróüzemet napokig feltarthatják, így volt ez 1892 február, 1893 október és 1905 november havában. A foltbőség maximuma talán gazdag szürettel és aratással jár együtt, tehát az időjárásra is irányítólag hathat.

Legalább igen érdekes adatokat szolgáltat erre nézve Flammarion, ki 19 éven keresztül (1186-1904) minden esztendőben megfigyelte a párisi csillagvizsgáló környékének tavaszi ébredését. A foltbőségek görbéje a rügyezés és virágzás görbéjével feltünő megegyezést mutat, úgy hogy ha ez a viszonyosság újabb adatok alapján csakugyan beigazolódik, igazoltnak vehetjük azt is, hogy a Nap foltbőség idején több meleget sugároz ki, de természetesen nem következik ebből az, hogy maguk a napfoltok magasabb hőmérsékletűek a Napnál; habár arra is gondolnunk kell, hogy az időjárást nemcsak a napfoltok, hanem a Golf-áram és az olvadó jéghegyek is befolyásolják.

A napfoltok keletkezéséről bizonyosat nem mondhatunk; általánosan elfogadott az a nézet, hogy a Nap a folytonos hőkisugárzás folytán összehúzódik, ezáltal forgóviharok keletkeznek és ezek alkotják a Naptömeg sötétebb belsejét. Mások ismét akként magyarázzák, hogy a foltok helyén hatalmas gőzkitörések vannak, melyek a Nap hidegebb felületén lehűlnek: felhőképződés áll be. A felhők már most lecsapódnak a Napra és ez idézi elő a photosphaerában azokat a hatalmas forgóviharokat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A nap korongja foltokkal Napfolt-csoport
Cikk-ajánló
Új nedvességmérő  1. Új nedvességmérő 1.
A levegő nedvességi fokát közönségesen a kifeszített hajszál...
Sajtóvélemények a Nyugatról - Esti Kurir Sajtóvélemények a Nyugatról - Esti Kurir
Harminc éve, hogy megindult a Nyugat. Ignotus főszerkesztő, Osvát...
Fűzfán nőtt berkenye Fűzfán nőtt berkenye
Abrudbányavidéki kirándulásaim alkalmával a szohári völgyben a...
Megindult a ferencvárosi henger Megindult a ferencvárosi henger
Ferencváros - Soroksár 8:2 (3:0) Kellemes meglepetéssel szolgált a...
A rejtelmes sakkozó-automata leleplezése A rejtelmes sakkozó-automata leleplezése
A világ csodájának nevezhető önműködő sakk-játszó-gép történetét...
Lipót főherceg, kolbászügynök Newyorkban Lipót főherceg, kolbászügynök Newyorkban
Lipót főherceg, aki kolbászügynök Newyorkban és a város legsötétebb...
Apróságok Apróságok
A pesti szép asszonynak, aki nemrég vált el az urától, hogy férjhez...
A két elefánt -  Elbeszélés. – Irta Ady Endre A két elefánt - Elbeszélés. – Irta Ady Endre
A Két Elefánt czímű korcsmát egy május hónapban, mely Mária havának...
A Vándorkedv Kerékpáros Kör versenye A Vándorkedv Kerékpáros Kör versenye
A legrégibb magyar sporttelepen, a millenáris versenypályán...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98