Dtum
Login with Facebookk
1906 | November

Az orosz választások

Az orosz választások végleges határidejéről a czári kormány eddig nem nyilvánított határozott véleményt, de beavatott körökből kiszivárgott hírek szerint – mint Pétervárról jelentik – a kis községi gyülekezetekben a megbizottak választása deczember 15-én, illetve orosz számítás szerint 28-án, a gyári munkások kuriájában a megbizottak választása ugyanakkor lesz. Ezen a napon fogják az eddigi intézkedések szerint az egész birodalomban a választókat megválasztani.

 

Az előkészületek a választásokra már folyamatban vannak. Az összes lapok felhívást intéznek a választókhoz, hogy iktassák be neveiket a választói listákba. A beiktatások vigan folynak is, noha ez is különböző akadályokba ütközik; mert sok helyen a választók nem is tudják, hol kell tulajdonképpen jelentkezniök. Különös bajuk van a kis lakásbérlőknek a jelentkezéssel, a kiket az adminisztráczió szivesen kirekesztene a választásokból. Mindamellett ezeknek a száma igen nagy lesz és valószinűleg nagy befolyást fognak gyakorolni a választási eredményre.

 

A kormány is megteszi a maga intézkedését. A lajstromok összeállításában arra törekszik, hogy lehetőleg olyan elemek vehessenek részt a választásokon, a melyektől „várhat” valamit a kormány. Sok helyen panaszok is hangzanak már a miatt, hogy választói jogfosztások történnek. A törekvések arra irányulnak nevezetesen, hogy a gyárakban alkalmazott munkások neveit a lajstromból töröljék. Majdnem mindennap utasítanak vissza a jelentkezéseknél ilyen választókat, mert ezektől fél a czári kormány a legjobban.

 

Azonban a jogfosztásra irányuló törekvés aligha fog segíteni a kormányon. Mindenáron engedelmes, nem renitenskedő dumát szeretne összeállítani. Minél kevesebbre redukálja a választók számát, annál biztosabban véli czélját elérhetni. Pedig az első dumát is aránylag kevés választó állította össze; atyuska mégis feloszlatta azt, mert renitens volt. Minél sűrűbben oszlatja fel majd a czár a dumát, annál valószinűbb, hogy a következő duma még renitensebb lesz. Ez is olyan törvényen alapszik, melyet a czár nyilván akkor fog megtanulni, ha már késő lesz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98