Dtum
Login with Facebookk
1906 | Szeptember

Az interlakeni merénylet

A svájczi rendőrségnek sikerült megállapítania, hogy annak a nőnek, a ki Interlakenben Durnovo orosz belügyminiszter helyett Müller párisi magánzót ölte meg, Leontiev Tatjána a neve és egy nagyrangu orosz katonatisztnek a leánya.

 

Mint most Bernből jelentik a *Bund* ugy értesül Lauszannéből, hogy Leontiev Tatjána 1884-ben Varsóban született. Egyetlen leánya Leontiev volt orosz tábornoknak, a ki a mandzsuriai háborúban is részt vett és hazatérte után közép Oroszországban tartományi kormányzó lett.

 

A leány a lauszannei leánygimnáziumot látogatta és 1902-ben letette az érettségi vizsgát, 1900-ban érintkezésbe lépett Lauszanneban és Genfben orosz menekültekkel. Később e városok egyetemein az orvostudományokat hallgatta.

 

1906. január óta Petit Laucyban egy kis lakásában lakott, melyet atyja bérelt. Tatjána ismételten járt Laussanneban hamis néven és azt beszélte a tanároknak, hogy Pétervárott az udvarnál volt és baráti viszonyban volt a Trepov-családdal. 1905 márcziusában a forradalmároknak a pétervári Brisztol-szállóba egy bombával teli bőröndöt küldött, valamint a Svájczban levő orosz összeesküvők jegyzékét.

 

Mikor a lakásán tartott házkutatás alkalmával egy varrókosárban robbanó anyagokat találtak, közvetlenül egy udvari bál előtt egy fodrásznál elfogatták és a Péter-Pál erődbe vitték vizsgálati fogságba.

 

Atyjának fivére, a ki udvari kamarás, kieszközölte, hogy elmegyógyító intézetbe helyezték el és más befolyásos barátai végül teljes szabadonbocsáttatását eszközölték ki. De nem volt szabad tovább Oroszországban maradnia és ezért Svájczban utazott, először Bázelbe, azután Genfbe.

 

Atyja és anyja még Petit Laucyban laknak. Leontiev Tatjána atyja, a ki az ujságokból értesült, hogy leánya követte el a merényletet Müller magánzó ellen, ma ideérkezett.

 

Leontievné hosszabb idő óta a Genf melletti Launcyban lakik. Mind a kettőt nagyon elszomorította leányuk tette. Atyja lépéseket tesz, hogy leányával beszélhessen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98