Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
A Lusitania előrésze
A tengeri kereskedés oly fontos tényezője a népek jólétének, hogy manapság minden nemzet a legnagyobb erőfeszítéssel arra törekszik, hogy abból minél nagyobb részt hóditson el magának; voltakép a világot másfél évig feszültségben tartott japán-orosz véres háború is a körül forgott. Sőt...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
Formaldehyd és vízgőz keletkezése az Autan-keverék-nek vízzel való leöntése után azonnal
A közegészség javulásának egyik leghatásosabb eszköze a fertőtlenités, és ennek a tudata ma már örvendetesen terjed el a nép alsóbb rétegeiben is, különösen a városokban, úgy hogy nem irtóznak annyira a desinfectiótól,...
Santos Dumont legujabb modellje. A 14. számu ballon formáju repülőgép a bemutatkozás előtt
A kormányozható léghajó problémájának szenvedélyes franczia udvarlója az utóbbi időben ugy látszik keveset hallatott magáról, mert a mult napokban ismét hírül adta a legujabb, immár 14-ik modelljének a bemutatkozóját. Erről...
A Sealark
A londoni földrajzi társaság utolsó ülésén Stanley Gardiner a Sealark nevü hadihajón az indiai oczeánon járt angol expediczió vezetője érdekes felolvasást tartott a távoli világtenger földrajzáról. Expediczójának...
Hőgyes Endre
Olyan kevés igazán nagy emberünk van, s egyet megint elveszitettünk. Hőgyes Endre egyetemi tanár, a magyar tudományos akadémia rendes tagja, miniszteri tanácsos, a budapesti orvosi egyetem általános kór- és gyógytani...
Kábellerakás Friedrichshafenben az északi német tengerparton.
A hirszolgálat és a posta igen nagy segitő társat talált a tengeralatti táviró vonalakban. És amily értékes egyik vonal mindenik államra vagy nagyobb társaságra, amely győzi a költségeit, olyan rohamosan is terjedt...
Szántó Pál Sándor II. Menelik császártól kapott dísz-oklevele
A napilapok rövid pár soros hirben közölték, hogy Szántó Pál Sándor gépészmérnök augusztus 12-én meghalt. Az a fiatalember, kiről e rövidke hirben szó volt, azok közé a kevesek közé tartozott, a kik a magyar névnek...
Vasuti szerencsétlenség
Egy német orvosi szemle bővebben foglalkozik egy czikkében a vasuti szerencsétlenségekkel és arra a meggyőződésre jut, hogy a legtöbb szerencsétlenséget a mozdonyvezető okozza. A vezető nem figyel kellően, nem...
Amundsen svéd hajós a minap tért meg eredményes északsarki utjáról
Mi csak ebben a rovatban állitottuk első helyre a merész hajóst, az északsarki kutatók legujabb és – czéljait tekintve – eddig legdiadalmasabbját. Roald Amundsen nemsokára történelmi név lesz, amint...
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika világából......
Cikk-ajánló
Mi újság?
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika...
Egy bátor északsarki utazó Egy bátor északsarki utazó
Olvasóink előtt bizonyára nem ismeretlen Nansen Fritjoff neve. Nansen...
Kormányozható léghajó Kormányozható léghajó
A vágy eredete, a levegőbe emelkedve, ott tetszésszerinti irányban...
Távíró-vonal az egész föld körül Távíró-vonal az egész föld körül
Mint valami élő szervezet idegei, úgy ágaznak szét Angliából az...
Az alagútak veszélyei Az alagútak veszélyei
Csodával határos az a bizalom, melylyel a nagyközönség a vasuti...
A budapesti Pasteur-kórház A budapesti Pasteur-kórház
A magyar fővárosban régóta működik már a Pasteur-intézet, dr. Högyes...
Legújabb hadihajóink Legújabb hadihajóink
Haditengerészetünk úszó állománya az utóbbi hónapokban három...
Az ősidők óriási állatai Az ősidők óriási állatai
Az 1749-ik esztendőben ásták ki az első ősidőkorabeli szörnyeteget, a...
Az orleansi herczeg északsarki expedícziója Az orleansi herczeg északsarki expedícziója
Nordekskjöld és Peary sikereitől sarkalva 1905. év nyarán az orleansi...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98